Majális

2024.04.24. 13:22

A Duna menti hagyományokat elevenítették fel a szépkorúaknak Győrben

Barki Andrea

Fotó: Csapó Balázs

Mintegy ötven vendég érkezett a felvidékről, Somorjáról a Kálóczy téri idősek otthonába, valamint a Bridge Oktatói és Hallgatói klubba szervezett majális programra, az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény (EESZI) szervezésében. A közös eseményre az EESZI 12 idősklubjából is érkeztek a szépkorúak.

– Az EESZI-ben nem csak a mindennapjaikban segítik az itt ápolt időseket, illetve a klubok tagjainak életét, hanem rengeteg programot szerveznek az ünnepkörökhöz, hagyományokhoz kapcsolódóan, ami most egy határon átnyúló rendezvénnyel is bővült – szögezte le Laczkovits-Takács Tímea alpolgármester az esemény megnyitóján.

A résztvevők májusfát díszítettek közösen, aztán először a helyi majd a határ túloldaláról érkezett idősek bemutatták a magukkal hozott közösségi játékokat, amibe bevonták a résztvevőket is. Majd a programra érkezők egyéni és páros játékokban 8 állomáson próbálhatták ki ügyességüket. Az ebéd és a közös éneklést követően délután az egyetem hallgatói segítségével a tudatos energiafelhasználás, a mesterséges intelligencia és a virtuális valóság hasznosságával ismerkedhetnek. Ezzel párhuzamosan városnézésen és sárkányhajózáson is részt vehetnek az érdeklődők. A program késő délután koncerttel ér véget.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában