Növekszik a lakosságszám

2024.03.09. 08:00

Ötszázzal többen lakják Hegyeshalmot, mint két éve - Új telkek által is gyarapodik a falu

Családi házas és társasházi telkeket is értékesített az önkormányzat, de új területeket is kijelöltek: így folyamatosan gyarapszik Hegyeshalom lakossága. A településen az óvoda bővítését is tervezik egy új csoportszobával.

Mészely Réka

Jelenleg három külterületi úton dolgoznak a munkagépek – mutatta az egyik helyszínen Szőke László polgármester.

Fotó: Kerekes István

A napokban fogadta el a hegyeshalmi önkormányzat képviselő-testülete a település költségvetését, mely 2024-ben 1,7 milliárd forint. Hogy mire fordítanak idén, erről is kérdeztük Szőke László polgármestert. 

– Az energiaválság óta igyekszünk spórolni. Az áramszolgáltatónál számításaink szerint több mint tízmillió forintos túlfizetésünk van. A víz- és szennyvízdíjak emelkedése jelentős összeget jelent. Elfogadjuk, hogy tizenkét év után szükségessé vált az emelés, azt viszont nem, hogy ugyanannyival emelték meg az önkormányzati intézmények díjait, mint a vállalkozásokét. Célszerűbb lett volna sávosan emelni, így a kompenzációban bízunk – hangsúlyozta Szőke László. 

A településen idén nagyobb összeget terveztek ingatlan-értékesítésből.

A faluvezető szerint idén nagyobb összeget terveztek ingatlanértékesítésből. A benzinkúttal szemközti területen megkezdődött a 26 családi házas telek beépítése. Három társasházi telek is gazdát talált, ahová 12–18 lakásos társasházak kerülhetnek. Az önkormányzat most még további nyolc telket jelölt ki, 1800–2200 négyzetmétereseket, szintén társasházaknak. 

– Azt tapasztaljuk, mintha az ingatlanpiac megállt volna. Ugyanakkor amíg Ausztria munkaerőpiaca vonzó, lesz, aki hozzánk költözzön. Két éve 3700-an, most 4200-an élnek Hegyeshalomban. Ha a mezőgazdasági munkák, építkezések idején sokan laknak albérletben, kérdés, mennyien maradnak közülük – számolgatott a faluvezető. 

Szőke László arról is beszámolt, hogy a falu lakosságának növekedése miatt bővítik az óvodát. Azt a csoportszobát alakítják át, amiben korábban a bölcsőde működött. 
– Jelenleg ötcsoportos az óvodánk, szeptemberre szeretnénk újabb csoportot indítani. Erre egy 9,5 millió forintos pályázatot ad- tunk be a Magyar Falu Programhoz – húzta alá a polgármester.

Megépült a Kertalja utcai járda, az idősek napközi otthonának a tetőcseréjét is elvégezték. A helyi sportklub épületére napelemek kerültek. 
– Jelenleg három külterületi úton dolgoznak a munkagépek. 65 millió forintból aszfaltozzuk a márialigeti malomig az utat, a Stettni-tó belső parkolójától szintén egy 150 méteres aszfaltos út készül, illetve a focipálya feletti aszfaltos utat is felújítjuk. Belterületen 101 millió forintos pályázati pénzből a Kossuth, a Rákóczi és a Jókai utcák aszfaltját korszerűsítjük, az Akácfa utcát kiszélesítjük, saját erőből pedig a Szolnoki utca végén aszfaltozunk – sorolta Szőke László. 
A Top Plusz pályázatban 100 millió forintból a volt gimnázium épülete szépül meg, 46 millióból a kis tornaterem. Hamarosan indítják a közbeszerzést. 

Szőke László érdeklődésünkre még elmondta: szeretné folytatni a megkezdett munkát, ezért újraindulna polgármesterjelöltként az önkormányzati választáson. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában