Büdzsé

2024.02.23. 07:29

Költségvetés: stabil és biztonságos működést biztosít a büdzsé, komoly beruházások kezdődnek Csornán

A csütörtöki képviselő-testületi ülésen Csornán elhangzott: stabil és biztonságos működést biztosít a büdzsé és komoly beruházások is elkezdődnek a településen. 5,4 milliárd forint főösszeggel elfogadott költségvetés vár 2024-ben a városra.

Cs. Kovács Attila

Minden település életében fontos a költségvetés kérdése. A csornai képviselő-testület csütörtöki ülésén elfogadta a város 2024-es költségvetését. A büdzsé főösszege 5,4 milliárd forint, a városvezetés nem számol hitelfelvétellel, nem tervezte be új helyi adó bevezetését és adóemelés sem lesz. Dr. Bónáné dr. Németh Katalin polgármester kiemelte: a 2019-es volt az utolsó, gazdasági szempontból békés év. Azóta különböző hatások nehezítették az önkormányzatok működését. A tavalyi, 2023-as költségvetésről ITT>> írtunk.

költségvetés
Az Erzsébet királyné utca felújítása az egyik legnagyobb beruházás lesz idén Csornán, melyet a költségvetés segítségével fedeznek. Fotó: Cs. Kovács Attila

Költségvetés: kihívásokkal teli évek

– Ezek mind óriási kihívások voltak, ennek ellenére Csorna költségvetése nem tartalmaz hitelfelvételt, adóemelést és új adónem bevezetését. Hitelünk az elmúlt tíz évben nem volt és a jövőben sem tervezzük. Köszönhető ez egyrészt a tudatos, átgondolt döntéseknek, valamint a kormányzati támogatásoknak. Az idei költségvetés a tavalyi pénzmaradvánnyal nagy biztonsággal fedezi a kiadásokat, lehetőséget adva arra is, hogy tartalékot képezzünk. A jelenlegi uniós ciklus során elnyert hét pályázatunkban a munkálatok folyamatban vannak. Van, ahol a tervezési időszakban járunk és több projekt esetében már a közbeszerzés kiírása zajlik. A rendelkezésre álló időn belül mindegyik pályázatot megvalósítjuk – részletezte a körülményeket a polgármester. Hozzátette: előremutató, beruházásokkal teli, Csorna további fejlődését, szépítését szem előtt tartó költségvetést kellett készíteni. 

Dr. Bónáné dr. Németh Katalin kiemelte: a munka elvégzéséhez fontos a hivatali háttér, a köztisztviselők áldozatos munkája, anyagi megbecsülése. Éppen ezért mind a 147 önkormányzati dolgozónak 20–30 százalékos béremelést terveztek be a költségvetésbe.

Biztonságos és stabil működés

Major András alpolgármester szerint a pénzügyi rendelet biztonságos és stabil működést, valamint ambiciózus jövőképet vázol fel. 

– Megfelelő fedezetet raktunk be közlekedésfejlesztésre, az útfelújítások mellett járdafelújítást terveztünk. Folytatjuk azokat a programokat, melyek a városban népszerűek, például a fiatal házasok első lakáshoz jutásának támogatását, a Gólyahír programot. Előbbivel hetven, utóbbival 338 főnek tudtunk segítséget adni. Megtartjuk zenés rendezvényeinket, többek között a városnapokat. Szeretnénk erősíteni a város közbiztonságát és visszaszorítani az illegális hulladéklerakást. Ennek érdekében bővítjük térfigyelő kamerarendszerünket. A civil szervezetek pályázati alapját két és félszeresére emeljük. Indulnak nagy beruházások a településen. Egyik például az új tekecsarnok építése, másik az Erzsébet királyné utca felújítása – vázolta Major András.

Számok, számok, számok

És lássunk néhány konkrét számot milyen összegeket tartalmaz a költségvetés és mire?

Beruházásokra 1,6 milliárd forint kerül, felújításokra 263,4 millió forint. A rendelet részletezi a különböző beruházásokat is.

 Többek között: 

  • térfigyelő rendszer bővítése: 7 millió forint, 
  • integrált településfejlesztési stratégia 2,4 millió, 
  • csapadékvíz elvezetés koncepció terv 2 millió, 
  • Pannon-Víz Zrt. szerződés alapján végzett beruházások 83,8 millió. 
  • Lámpahelyek szaporítása 381 ezer forint, ponyvacsarnok beszerzése 6,3 millió, 
  • Vilmos Park Kft 2024-es fejlesztési költségigénye 12,7 millió, 
  • koncepció terv strand 762 ezer, 
  • régi lakásokba kályhák, tűzhelyek vásárlása 381 ezer, 
  • Botond utca lakásokba tűzhely vásárlás 254 ezer, 
  • Gyöngyvirág u. villanytűzhely vásárlása 254 ezer, 
  • informatikai eszköz beszerzés 1,8 millió.

Csornai Napközi Otthonos Óvoda tárgyi eszköz beszerzés 11,4 millió, városi bölcsőde bővítése 293,4 millió, Szociális és Gyermekjóléti Központ működési feltételeinek javítása 179,7 millió. Erzsébet királyné utca fejlesztése 355,5 millió, helyi gazdaságfejlesztés (Richards terület) 114,7 millió, élhető településfejlesztés Csornán 67,5 millió. Vilmos Parki komplex településfejlesztés 128,7 millió, csapadékvíz elvezetésének fejlesztése I. ütem 295 millió, Richards murvázás 6,1 millió, áramszekrény létesítése a Széchenyi téren 2,2 millió forint. Földszigeti buszváró cseréje 1,3 millió, Polgármesteri Hivatalban vírusvédelmi licence megújítása 463 ezer forint, számítógépek vásárlása 3,4 millió, egyéb tárgyi eszközök vásárlása 952 ezer. Csornai Napközi Otthonos Óvoda egyéb gép, berendezés 2,3 millió, Művelődési Központ könyvtári könyvek vásárlása 2 millió, egyéb tárgyi eszköz vásárlás 2 millió. számítógép vásárlás 1 millió, színháztermi klíma és régi internetkávézó klímája 10,6 millió forint. Lapostető szigetelése 6,5 millió, villamos főelosztó cseréje 6,3 millió, hang és fénytechnika 1,2 millió. Szociális és Gyermekjóléti Központ egyéb tárgyi eszköz vásárlás 651 ezer forint, vírus védelmi licence 113 ezer, nyomtató beszerzése 127 ezer forint.

A felújítások sora sem rövid.

Ravatalozó felújítása, Korona üzletház lépcső és támfal felújítása 32,1 millió forint, temető belső járda felújítás 12,7 millió. Ravatalozó belső felújítása 1 millió. Sportöltöző épületének felújítása 16,8 millió, útépítés önrésze 50,8 millió, járda felújítás 38,1 millió, önkormányzati lakások (régi lakások) bejárati ajtó csere 2 millió, Botond utca kerítés felújítás 2,5 millió, kegyeleti szobor felújítás 3,6 millió, Korona Üzletház támfal alatti vízvezeték felújítás 5,9 millió, két darab gyalogátkelőhely tervdokumentáció és kivitelezése 4 millió, Keszeg-éren lévő híd felújítás 22,9 millió. Csornai Napközi Otthonos Óvoda felújítása 61 millió forint, Csornai Napközi Otthonos Óvoda homokozó szegély csere, ovi-sport pálya napvédő háló csere 537 ezer forint. Művelődési Központ mosdó felújítás, energetikai korszerűsítés 9,9 millió forint.

Az önkormányzat által a lakosságnak juttatott támogatások, szociális, rászorultság jellegű ellátások között szerepel ápolási támogatás 2 millió forint, rendkívüli települési támogatás 11,2 millió, életkezdési támogatás 5,6 millió, köztemetés 1,2 millió, gyógyszer támogatás 60 ezer forint. A támogatás összértéke 20,11 millió forint.

Támogatás a sportra

A képviselő-testület az önkormányzat költségvetéséből támogatásban részesíti azokat a civil szervezeteket, amelyek az alábbi feltételeknek megfelelnek:
csornai székhellyel rendelkeznek, fő tevékenységként sport tevékenységet végeznek, önkormányzati ingatlant üzemeltetnek, melynek területe eléri a 2 hektárt, legalább négy különböző sportágban szakosztályt működtetnek, az igazolt sportolói létszámuk eléri a 150 főt. A feltételeknek megfelelő civil szervezet összesen 55 millió forint támogatásban részesül. A támogatásban részesülő civil szervezettel támogatási megállapodást kell kötni, amely tartalmazza a finanszírozás és elszámolás szabályait. Finanszírozás csak a megállapodásban foglaltak alapján lehetséges. A támogatás folyósítására a támogatásban részesített szervezet igénylése alapján a megállapodásban részletezett ütemben kerül sor.

A behajthatatlan követelésekkel kapcsolatban is rendelkezik a költségvetés. Eszerint a behajthatatlan követelések felülvizsgálatát évente legalább egyszer, a zárszámadást megelőzően kell elvégezni. A felülvizsgálat során a 100 ezer forint értékhatárt el nem érő kis összegű, be nem hajtható követelések törléséről a képviselő-testület által átruházott hatáskörben eljárva a Gazdasági Bizottság határozattal dönt. Az értékhatár felett a behajthatatlan követelések törléséről – a Gazdasági Bizottság véleményének kikérése mellett – a képviselő-testület dönt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában