Egyetem

2023.12.10. 12:03

Gólya ösztöndíj a győri Széchenyi István Egyetemen: évi egymillió forint támogatást kap ötven hallgató

A győri Széchenyi István Egyetem elsőéves nappali tagozatos hallgatói számára kiírt ösztöndíj-pályázat ötven nyertes hallgatóját tíz hónapon át havi százezer forintos ösztöndíjjal segíti az intézmény tanulmányaiban. Az ösztöndíjakat a fiatalok ünnepélyes keretek között vehették át a győri kampuszon.

Széchenyi Egyetem

Az ösztöndíjátadó ünnepség résztvevői. Fotó: Adorján András

Rekordszámú hallgató kezdte meg tanulmányait idén szeptemberben a Széchenyi István Egyetemen, amely minden feltételt biztosít ahhoz, hogy a fiatalok sikerrel vegyék az akadályokat. A fenntartó Széchenyi István Egyetemért Alapítvány céltámogatásának köszönhetően jelentős segítséget kapnak tanulmányaikhoz a kormányrendelet értelmében kedvezményezettnek minősülő járásból vagy átmenetileg kedvezményezett településről érkező egyetemisták. Az elsőéves nappali tagozatos hallgatóknak szóló Gólya ösztöndíjat első ízben tavaly hirdették meg. Akkor 15 fiatal egyszeri százezer forintos támogatást kapott, az idén pedig már ötvenen tíz hónapon át részesülhetnek havi százezer – vagyis összesen egymillió – forintos juttatásban. 
Az ösztöndíjak ünnepélyes átadásán dr. Filep Bálint, az egyetem elnöke a nyertesekhez fordulva elmondta: fontos, hogy legyen kellő motivációjuk a tanuláshoz, de emellett a leglényegesebb, hogy mindenki próbálja meg megtalálni önmagát. „A Széchenyi István Egyetem ehhez számtalan lehetőséget kínál, többek közt a sportban, projektmunkákban, kutatásokban, a világ elitjéhez tartozó hallgatói csapatokban vagy akár egy saját ötlet vállalkozássá fejlesztésében teljesedhetnek ki. Intézményünk arra is kitűnő lehetőséget nyújt, hogy több tevékenységbe is belekóstoljanak, így jó eséllyel találják meg a saját útjukat” – emelte ki.

Az ünnepségen dr. Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke és Vályi Nagy Dávid, a Hallgatói Önkormányzat elnöke adta át az ösztöndíjakat. Fotó: Adorján András

Megjegyezte: nagy öröm, hogy a díjazottak az ország minden tájáról érkeztek Győr-Moson-Soprontól egészen Szabolcs-Szatmár-Beregig, Somogytól Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéig. Hozzátette, az ösztöndíj a fiatalok lakhatását is jelentősen segíti. „Javaslom, hogy vegyenek részt programjainkon, legyenek aktív tagjai közösségünknek. Arra biztatom önöket, hogy keressék a külföldi tanulmányutak és ösztöndíjak lehetőségét is, mert néhány hónap alatt rengeteg tapasztalatot szerezhetnek, csiszolhatják nyelvtudásukat és olyan élményekkel gazdagodhatnak, amelyeket csak az egyetemi évek alatt élhetnek át” – fogalmazott.

A friss ösztöndíjasok elmondták, nagy reményekkel jöttek a Széchenyi István Egyetemre, és a tanévből eltelt hónapok igazolták számukra, hogy helyesen döntöttek. Volt, akit a győri kampusz, volt, akit a város hangulata fogott meg. Akadt, akinek már a szülei is itt végeztek, mások barátok, ismerősök javaslatára választották a győri vagy a mosonmagyaróvári képzések egyikét. Sokan az egyetem januári nyílt napján szereztek olyan tapasztalatokat, amelyek egyértelművé tették számukra a választást, többeket pedig az oktatókról szerzett benyomások, a képzések felépítése, a kiváló hallgatói csapatokban való részvétel lehetősége, vagy a gyakorlatorientált oktatás vonzott.

„Egyetemi éveim megkezdéséhez nagyszerű alapot, jelentős támogatást nyújt ez az ösztöndíj. A terveim közt szerepel, hogy tanulmányaim mellett a tudományos munkába is bekapcsolódjak, a későbbiekben eljussak az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára is” – vélekedett a jogász szakon elsőéves Gál Viktória, aki a Veszprém vármegyei Dabronyból érkezett Győrbe.

A Zala vármegyei Samu Ferenc és a Veszprém vármegyei Gál Viktória (egymás mellett a második sorban középen) is nagy lehetőségnek tartja a Gólya ösztöndíjat. Fotó: Adorján András

A szalapai Samu Ferenc kérdésünkre elmondta, hálás azért, hogy rögtön a tanulmányai elején ekkora lehetőséget kapott az intézménytől, mert az ösztöndíj nagy segítség számára. „Most rázódom bele az egyetemi életbe, de tervezem, hogy a jövőben plusztevékenységet is fogok végezni. Az IT világa nagyon érdekel, és azt látom, hogy a Széchenyin rengeteg lehetőség van ezen a területen is” – osztotta meg gondolatait a mérnökinformatikus szakos, zalai hallgató.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában