Helyi közélet

2023.11.27. 14:51

Koraszülöttek világnapja a tatai várban

Az idén a Kuny Domokos Múzeum (KDM) is csatlakozott a koraszülöttek világnapjának programjához, a KORE Hungary felhívásához. A koraszülöttek világnapján a PICinyek (PIC – Perinatális Intenzív Centrum) tiszteletére mindenki és minden lilába borul. Így volt ez idén is, lila szalagot, illetve lila ruhákat, kiegészítőket viseltek sokan, a szimpatizánsok, akiket megérintett az idő előtt világra jött babák sorsa.

Kiss T. József

November 17-e a koraszülöttek világnapja, melyet 2008-ban európai szülői szervezetek közösen alapítottak meg, és 2011 óta világszerte ünneplik. Ahogy a világban mindenhol, sajnálatos módon Magyarországon is rendkívül magas a a koraszülöttek száma. Ez azt jelenti, évente mintegy nyolcezer gyermek jön idő előtt a világra, ezzel a számmal Magyarország a középmezőnyben foglal helyet. Az orvostudomány is mindent megtesz a koraszülést kiváltó okok felderítésére, illetve megszüntetésére, sajnos ez a mai napig megoldatlan feladat. 

Kvittung Dániel (balra), a tatai mentőállomás vezetője a babaelsősegélyről tartott bemutatót az érdeklődő szülőknek.

„A Kuny Domokos Múzeum ingyenes, tematikus programokkal csatlakozott a koraszülöttek világnapjának eseményeihez, a KORE Hungary felhívásához. Ezzel az eseménnyel szerettük volna felhívni a figyelmet a koraszülöttekre és családjaikra, valamint az őket segítő orvosokra és ápolókra – tudtuk meg Kovácsné Horváth Viktóriától, a tatai vármúzeum munkatársától. – Sokféle programmal vártuk a hozzánk érkezőket. Korip-horgolással polipokat készíthettek a vendégeink, amiket a tatabányai Szent Borbála Kórház kora­szülöttosztályának ajánlottunk fel.” 

A programon volt babahordozási tanácsadás. Kvittung Dániel, a Tatai Mentőállomás vezetője a babaelsősegélyről tartott előadást. A múzeumpedagógiai interaktív foglalkozás sok gyermek figyelmét lekötötte. 

Solti Emese „A Te hangodat ismerem” című koraszülöttringatója is nagy sikert aratott. Kövesdi Mónika művészettörténész „Régi korok gyermekei” című előadása után a gyermekvállalásról, a tervezéstől az első születésnapig Szénási Edina dúla előadását hallgathatták meg az érdeklődők. 

Népszerű volt a program, több mint száz fő részvételével zajlottak az események, folyamatosan érkeztek az anyukák, apukák, babák a várba a nap folyamán. Ezen a napon a koraszülöttek világnapjára érkezők ingyen látogathatták a tatai vármúzeum kiállításait. 
 

Készülnek a Korip  horgolt polipok. Fotók: Varga Edit, Csikos Gábor (Kuny Domokos Múzeum)
A korip – a horgolt polip – az inkubátorban a koraszülött baba első barátja lesz, óvja, vigyázza álmát és a baba felépülését.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában