Fegyverrel és csapdával

2023.11.25. 20:34

Kiadták a tűzparancsot: 600 hód levadászására adtak engedélyt Győr-Moson-Sopronban

Kisalföld.hu

Forrás: Pixabay

A magyarországi hódállomány a 19. század közepére a vadászat miatt teljesen kipusztult. Nagyjából másfél évszázaddal később, 1991-ben kezdtek ismét betelepedni az országba Ausztria felől. Emellett szervezett telepítésük is zajlott 1996 és 2008 között. 2019 végére az eurázsiai hód hazai állománya a becslések szerint 8500 példányra nőhetett. Magyarországon 1988 óta védett a rágcsáló, természetvédelmi értéke 50 ezer forint. Tavaly kapták meg a lehetőséget a hazai vadászok, hogy bizonyos esetekben ismét kilőhessenek hódokat. Márpedig a mostani vadászszezonban legfeljebb 600 eurázsiai hód elejtése szükséges az ország észak-nyugati területén, mivel manapság komoly károkat okoznak - írja a haszon.hu.

Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság kérelmére, a Kormányhivatal engedélyezte az igazgatóság kezelésében álló területén található vízfolyások mentén károkat okozó, illetve veszélyhelyzetet teremtő elszaporodott eurázsiai hódállomány csapdázással és lőfegyverrel történő gyérítését - olvasható a határozatban. Az állatok kilövése és befogása is csak 2024. március 31-ig engedélyezett.

Az engedély alapján maximum 600 példányt ejthetnek el. Ebből az illetékes vadásztársaságok tagjai, a saját vadászterületük határain belül a Hanság területén legfeljebb 200, a Szigetközben legfeljebb 160 egyedet lőhetnek ki, de ólomsörét használata tilos. Nem engedélyezik azt sem, hogy az elejtett példányokat eladják, elcseréljék, vagy kivigyék az országból.

Azoknak az egyedeknek, amiket csapdával fognak be, nem okozhatnak semmilyen sérülést. A csapdázás csak erre külön szakértelemmel rendelkező szerv vagy személy Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság bevonásával, annak iránymutatásai szerint, élvefogó csapdával történhet. A csapdába esett állat életének kíméletes kioltását lőfegyverrel az adott terület vadászatra
jogosultja, egyéb, kíméletes és gyors módszerrel a szakértő, vagy erre felkért állatorvos végezheti - áll a határozatban.

A fentieken túl a jelen engedély feljogosítja az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóságot az állami tulajdonú védműveken a 2024. évben elrendelt védelmi készültség, valamint a helyreállítási időszak alatt időszaki korlátozás nélkül, a Vének-dunaremetei, Dunaremete-rajkai, Lajta menti, Mosoni-Duna-Rábca menti, Győr-árpási, Árpás-répceszemerei, Győr-koroncói, Koroncó-mórichidai, Mórichida-sárvári árvízvédelmi megyei szakaszokon, továbbá a Duna-menti, Mosoni-Duna balparti, Rábca-menti, Rába alsó, Rába felső, Marcal menti, Lajta menti, Kapuvár-Hansági, Fertő menti belvízvédelmi szakaszokon a hódok feltétlenül szükséges azonnali elejtésére létszámkorlát nélkül, amennyiben az valóban életvédelmi okokból szükséges, a hódok által használt várak, járatok azonnali elbontására, betömedékelésére, valamint a hódok által épített gátak elbontására. Ebben az esetben az elejtést csak az érintett vadászterület vadászatra jogosultja végezheti. Az elejtés akkor feltétlenül szükség szerinti, ha a védelemvezető közérdekű életvédelmi, baleset-megelőzési, vagyonvédelmi okból vagy egyéb veszélyhelyzet megelőzése érdekében azt indokoltnak ítéli meg.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában