Közösségi közlekedés

2023.11.20. 18:47

GYSEV - Lázár János megvásárolná a vasúttársaság osztrák részét

Lázár János építési és közlekedési miniszter szerint az osztrák-magyar tulajdonú vasúttársaság modellje már nem működőképes úgy, hogy "mi vagyunk alul balekként".

Kisalföld.hu

Fotóillusztráció: Kisalföld-archívum

A magyar állam szeretne nagyobb, sőt akár 100 százalékos tulajdonrészt is a GySEV-ben (Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt.), és Lázár János erről is fog tárgyalni kedden az osztrák közlekedési miniszterrel – írja az Infostart az építési és közlekedési miniszter szavait idézve a parlament Gazdasági Bizottságának meghallgatásáról.

A miniszter úgy véli, az osztrák állammal való közös tulajdonosi konstrukcióról, hogy a jelenlegi modell nem működőképes tovább.

Mint a portál írja, a vasúttársaság ügye azért is került elő a meghallgatáson, mert Lázár a múlt héten menesztette a cég osztrák vezérigazgató-helyettesét, Hanna Dellemannt. Ausztria szerint az egyoldalú döntés azonban ellentmond a társaság jogi szerződéséinek, ezért jogi eljárást kezdeményeztek.

A GySEV vasúttársaság osztrák-magyar közös tulajdonban van; a lap az Opten céginformációs rendszerre hivatkozva azt írta, hogy a társaságban a magyar államnak van többségi tulajdona.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában