Magyar Tudomány Ünnepe

2023.11.10. 11:00

Az űridőjárás hatása és kockázatai

A természettudományok iránt érdeklődők, diákok, tanárok kutatók vettek részt, soproni központú Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézetnek a Magyar Tudomány Ünnepén tartott előadásán.

Bódvai Ildikó

- A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából szerveztük az előadást, amin azt is szerettük volna bemutatni, hogy milyen mérések és vizsgálatok zajlanak a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózathoz tartozó intézetünk fertőbozi Széchenyi István Geofizikai Obszervatóriumában - mondta Kis Árpád, az intézet űrkutatás fejlesztéséért felelős igazgatóhelyettese, aki két kutatótársával, Barta Veronikával és az indiai születésű Navin Kumar Dwivedivel voltak a program házigazdái és előadói.

- Olyan témákat választottunk, amik napjainkban kifejezetten aktuálisak. Pár napja például Sopronban is megfigyelhető volt az északi fény jelensége. Ezt egy napkitörést követő geomágneses vihar okozta. A földi mágneses tér ilyenkor erőteljesen megváltozik, és a vihar nagysága azt is meghatározza, hogy a sarkkörtől mennyivel alacsonyabb szélességi fokra tolódik el az északi fény - magyarázta a kutató, hogy miért volt lilásvörös a hét elején az ég alja. Hozzátette, a mostani geomágneses háborgatottság meglehetősen magas szintű volt, ezért lehetett látni a mi szélességi körünkön a jelenséget.

- A geomágneses vihar is egy olyan űridőjárási hatás, ami veszélyt jelenthet a modern technológiára. Megzavarhatja a kommunikációs eszközeinket, a GPS-t, a mobiltelefonok és a villamos hálózat biztonságos működését. Erre fel kell készülni, ezért mérjük, kutatjuk a jelenséget, és adunk valós idejű jelzést az űridőjárással kapcsolatos jelenségekről a fertőbozi obszervatóriumunkban végzett mérésekre alapozva. Egyedülállóan szerencsés helyzetben vannak, mert ezek a mérések olyan környezetben zajlanak, amely nagymértékben védett a mesterséges, emberi tevékenység okozta elektromágneses zajoktól - részletezte Kis Árpád az űridőjárás életünkre, berendezéseinkre gyakorolt hatásait.

Barta Veronika az ionoszféráról és az ionoszférában terjedő zavarokról beszélt, mert a felsőlégkörben jelentkező hullámszerű anomáliák is kockázati tényezők. Navin Kumar Dwivedi előadásának az űrplazma turbulenciája volt a témája.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában