Sokat ér az 1 százalék

2023.10.06. 08:10

Több mint 570 milliót kaptak a civil szervezetek Győr-Moson-Sopronban

Több mint 570 millió forintot kaptak Győr-Moson-Sopronban a civil szervezetek a felajánlott adó 1 százalékok révén. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyilvános kimutatásai alapján 68.441 adózó döntött úgy, hogy ebben a térségben működő szervezet munkáját támogatja. A legtöbben egészségügyi vagy állatmentő egyesületeket választottak.

Kisalföld.hu

Minden támogatásért hálásak vagyunk – emelte ki dr. Bodnár Mária, a mosonmagyaróvári Hospice Ház megálmodója. Fotó: Mészely Réka

A korábbi évekhez hasonlóan idén is az Országos Mentőszolgálat kapta a legtöbb támogatást, 40 ezer felajánlótól több mint 336 millió forintot. Ez közel 70 millió forinttal több, mint tavaly. A második legnépszerűbb a Heim Pál Gyermekkórház volt 299 millió forinttal, a sorban a harmadik pedig a Partizán Rendszerkritikus Tartalom-előállításért Alapítvány 191 millióval.

Győr-Moson-Sopronban a legtöbben idén is az Emberek az Állatokért Alapítvány munkáját segítik adó 1 százalékukkal. Az 5815 felajánló mintegy 47 millió forintot adományozott a hontalan állatok megsegítésére. A Győri Állatmenhelyként is ismert civil szervezet így a 29 ezer támogatható szervezet közül a 29. legtöbb adományt kapta. 

Az országos összesítés alapján 1593 győr-moson-soproni vármegyei szervezet kaphatott idén adó 1 százalékot. 

 

A legtöbben állatvédelemmel vagy egészségüggyel foglalkozó szervezeteket szerettek volna segíteni. Térségünkben a harmadik legtöbb felajánlás a Noé Állatvédő Alapítvány- hoz került, de jelentős összegnek örülhetett a Győri Puha Praclik Egyesület, a Lurkó Győ- ri Kórház Gyermekosztályért Alapítvány és a Kapuvári Mentők Egyesülete is. A mosonmagyaróvári Hospice – Segítő Kéz Alapítvány is a tíz legtámogatottabb között van. Évről évre nagyobb összeg érkezik az alapítvány javára az adó egy százalékából. Idén 5 millió 565 ezer forintot kaptak. 

Dr. Bodnár Mária főorvos, a ház megálmodója azt mondja: öt éve gyűjthetik az adó egy százalékát, és az akkori 2,5 millió forintos összeg mindig emelkedett. 

– Minden forint számít, és minden forintot köszönünk, hiszen a Hospice Ház fenntartásához ezek elengedhetetlenek. Az adó egy százalékából befolyó támogatás megy a közös kasszába, a működésünkre fordítjuk. Mindig arra, amire szükség van. Az idei összeg egyébként az állami normatíva hatoda, és közel ekkora összeg a nővérek havi bérkiadása is – tudtuk meg dr. Bodnár Máriától, aki szerint az elmúlt három évben a ház bebizonyította, hogy érdemes volt érte küzdeni, és betölti a feladatát. A főorvos szerint az adó egy százalék sok esetben a bent fekvő vagy otthoni hospice-ellátásban részesülő betegek hozzátartozóitól érkezik. 

A legtöbb felajánlást kapták Komárom-Esztergomban

1. Bogáncs Kutya- és Kisállat Otthon Alapítvány: 23.870.799 forint 
2. Retriever Rescue Fajtamentő Egyesület: 20.559.448 forint 
3. Tappancs Állatotthon Alapítvány és Őrszolgálat: 16.949.051 forint 
4. Rex Komáromi Állatvédő Egyesület: 13.013.328 forint 
5. Pelyhes Peti Alapítvány: 3.855.401 forint 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában