Ez történt

2023.10.20. 22:13

Erről írtunk: Késésben és elmaradásban a vetések Győr-Moson-Sopronban

Erről írt a Kisalföld 60, 50, és 20 éve - október 20-án.

Cs. Kovács Attila

60 éve - Késésben a vetés Győr-Moson-Sopronban

A győri járás termelőszövetkezetei elmaradtak a vetésben a többi járás közös gazdaságai mögött. Horváth András, a Győri járási Tanács végrehajtó bizottságának elnöke elmondta: a késés egyik oka, hogy a járásban őszi árpából lényegesen többet vetettek, mint máshol. Késleltette azonban a vetést a jó szervezés hiánya is. "Szeptember 28-án például 80,8 százaléknál tartottunk a vetőszántással. Csakhogy a szántást nem követte a gyors vetés, várakoztak a termelőszövetkezetek, megjött az eső, és így megkéstek"-válaszolt.

50 éve - Húsipari kérdések Győr-Moson-Sopronban

Értékelhetőség, fontosság szempontjából első a munka. Ez volt érezhető azon a soproni tanácskozáson, amelyen a Győr-Sopron megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat szocialista brigádvezetői vitatták meg a mozgalom, a munkaversenyek jelenlegi helyzetét, illetve féléves eredményeit. 

20 éve - Város lenne Jánossomorja

Jánossomorja hamarosan elkészíti pályázatát, melyben várossá nyilvánításukat kérik a településen élők a köztársasági elnöktől. Jövő év első felében szakértők vizsgálják meg a kérelem megalapozottságát. Hatezer-kétszázan laknak Jánossomorján, így a megye legnagyobb nagyközsége. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában