A siker kulcsa az együttműködés

2023.10.28. 21:43

Dr. Varga László – A nevelést csak alázattal, elköteleződéssel és türelemmel érdemes végezni

A Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar dékánja, dr. Varga László az életét tette fel a nevelésre és az oktatásra, melynek elismeréseként a közelmúltban rangos kitüntetést vehetett át. Dr. Varga László az elhivatottságról, a pedagógusi pálya szépségeiről és nehézségeiről beszélt a Kisalföldnek.

Papp Fanni

Dr. Varga László korán eldöntötte, hogy felnőttként a pedagógusi pályára lép. Húsz éve dolgozik oktatóként a Soproni Egyetemen, ahol tizenegy éve vezetőként támogatja az intézmény működését. 
– Egyértelműen a minta terelt erre az útra. Gyermekkoromban szoros kapcsolatom volt a családunkhoz közelálló tanító házaspárral, akik sokat foglalkoztak velem. Gyakran sétálgattunk, kirándultunk közösen a Duna-parton és mindig kérdezgettem őket mindenféléről. Emlékszem, egy ilyen alkalommal tudtam meg, hogy mi a foglalkozásuk, ekkor csípőre tettem a kezem és azt mondtam, akkor én is tanító leszek! A későbbiekben is szerencsés voltam, hiszen példaértékű pedagógusok tanítottak, akik megerősítették bennem, hogy ez az én utam – emlékezett vissza dr. Varga László, aki vallja, a jó pedagógus egy életre elköteleződik a hivatása iránt és leginkább a szív és a lélek motiválja. 

Dr. Varga László rangos kitüntetést vehetett át a közelmúltban. 
Fotó: Szalay Károly

Dr. Varga László szeretetteljesen beszélt a pedagógusi pályáról, azonban a nehézségeket sem hallgatta el. 
– Sok esetben a kihívást az jelentette számomra, hogy a pedagógiáról, az emberformálásról, a pedagógusszerepről teljesen mást gondolok. Ugyanis ezt a hivatást csak alázattal, a gyermekek iránti szeretettel, elköteleződéssel és türelemmel lehet végezni. El kell fogadni, hogy minden gyermek egyedi és megismételhetetlen, mert mindannyiunkból egy van a világon. Mindig törekedtem arra, hogy ha már a gyermekek nevelője vagyok, akkor megismerjem, megértsem és elfogadjam őket – mondta. – Már régóta pedagógiai kultúraváltást sürgetek, ugyanis olyan módszereket és eszközöket kellene kitalálnunk, amikkel a huszonegyedik századi gyerekeket meg tudjuk szólítani. Igaz, sok minden jól működik és vannak kísérletező, kreatív pedagógusok, de jogos az elvárás az iskolával szemben, hogy innovatív legyen, amit nem minden esetben látok. Sokszor tapasztalom a padban görnyedést, a magolást és az indokolatlan számonkérést. A másik nehézséget a szülőkkel való kommunikáció jelenti, pedig a pedagógiai siker kulcsa a családdal való párbeszéd és együttműködés – fejtette ki dr. Varga László. Hozzátette, mindig a gyermekközpontú pedagógiában gondolkodott, ugyanakkor a pedagógus is kulcsszereplő. 

A pedagógiai kar dékánjának kimagasló életpályájáért és a soproni pedagógusképzés érdekében tett erőfeszítéseiért a közelmúltban a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományozta Novák Katalin köztársasági elnök. 
– A kitüntetés, melyre a vezetőség terjesztett fel, meglepetésszerűen ért és ki kell mondanom: nagyon boldog voltam, hiszen jólesik a visszacsatolás a munkámmal kapcsolatban. A kitüntetés átvételekor elhangzott a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar neve is, amitől libabőrös lettem. Közben pedig a kollégáimra gondoltam, hiszen az iskolai teljesítmény mögött mindig csapatmunka áll – mondta dr. Varga László. 
– Csak remélni tudom, hogy egykori és jelenlegi tanítványaim mindig hálával, szeretettel gondolnak rám, szeretnék életre szóló emberi nyomokat hagyni bennük – zárta gondolatait. 
 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában