A hét embere

2023.09.09. 07:25

Hét embere - dr. Bodnár Mária főorvos, a hospice-ház megalapítója: "A szeretet visz előre"

Három NB1-es csapatban dolgoztam: az egyik a szombathelyi kórház, a másik a mosonmagyaróvári kórház belgyógyászata volt, míg a harmadik a hospice otthoni és fekvő ellátás – vallja pályájáról dr. Bodnár Mária belgyógyász főorvos, a mosonmagyaróvári hospice-ház megálmodója, akit Mosonmagyaróvár legrangosabb díjával, Pro Urbeval tüntettek ki nemrég.

Mészely Réka

Minden betegtől és minden hozzátartozótól tanulunk – vallja dr. Bodnár Mária, a mosonmagyaróvári hospice-ház létrehozója. Fotó: Mészely Réka

– Egyértelmű volt, hogy a gyógyító pályán indul el?
– Igen. Édesanyám a faluban lévő szociális otthonban dolgozott ápolóként, sokszor két napos műszakban. Idős betegeket gondoztak, így tudtam neki segíteni és akkor megfogalmazódott bennem, hogy valahogy ilyen irányba kellene mennem. Volt egy kis fellángolásom, hogy óvónéni szeretnék lenni, de kiderült, hogy énekelni sem tudok, akkor ez átváltozott gyerekgyógyásszá. Az pedig egy érdekes történet volt, hogy miért nem lettem gyermekgyógyász. 

Podcast beszélgetés

– A gyógyászaton belül végül talán az egyik legnehezebb területet, az onkológiát választotta...
– Az onkológia, az már egy érdeklődés volt. A hematológia ugyanúgy a daganatos betegekkel foglalkozik, az pedig a megírt sorsomból adódott, hogy a szombathelyi kórház hematológiai osztályára kerültem. Az ottani közösség néhány nap után megfogott, azt éreztem, hogy itt engem mindenre megtanítanak, az ágyazástól a gyógyításig. Ott is a betegek 95 százaléka daganatos beteg volt. 

– Hogy vezetett az útja Szombathelyről Mosonmagyaróvárra? Mi fogadta az itteni kórházban?
– 1995. május 9-én kezdtem el itt dolgozni. Furcsa volt, hogy itt minden van, még egy magas szintű kardiológiai osztály is. Kedvesen fogadtak, a kórházi miliő is tetszett. Szép lassan egymáshoz csiszolódtunk, újratanultam a napi belgyógyászatot, és látszott, hogy a hematológiának lehet itt jövője, és lehet úgy segíteni a betegeken, hogy ne kelljen mindenért Győrbe menniük. Párhuzamosan emellett elkezdtem az onkológiával is foglalkozni, egy onkológiai gondozó lehetősége is felmerült, amit gyorsan felfejlesztettünk. 

– Sokáig orvosigazgatóként is tevékenykedett a Karolina Kórházban. Mi az, amire büszke erről az időszakból?
– Talán annyi, hogy próbáltam következetes maradni. A majdnem tizenkét év alatt, amiben volt megszakítás is, három főigazgatót szolgáltam, mindegyik más habitussal rendelkezett. Engem mindig a betegügyek érdekeltek, azt próbáltam előre vinni. Számomra a munkatársak is fontosak voltak, a nővérek, a beteghordók, az orvosok. 

– Régóta tevékenykedett már az otthoni hospice-ellátásban, amikor megfogalmazódott, hogy egy hospice-házra is szükség lenne. Küzdelmes munka árán sikerült is létrehozni!
– Azt szoktam mondani, hogy míg az egyik ajtón kirúgtak, a másik ajtón bementem. De ez soha nem keserített el annyira, mert tudtam, hogy lesz belőle valami. És őszintén gondolom, hogy ebben az őrangyalaim is szolgálatban voltak. Amikor már megfogalmazódott, hogy hol jöhet létre a ház, az az odafordulás egyszerűen parancsoló volt, ahogy a szakemberek jöttek, építették, csinálták és nem pénzért. Mindebből visszafordulni gyávaság lett volna. És egy nagyon jó csapat is létrejött. 

– Mosonmagyaróvár önkormányzata a város legrangosabb díjával ismerte el munkáját. Mit jelentett ez a kitüntetés?
– Ez egy nagy öröm és egy nagy teher. Nagy meglepetés volt, és mint kiderült, mindenki titokban szervezkedett körülöttem. Az a szeretet, ami körülvett, azok az ölelések, még most is telefonok jönnek, gratulálnak. Azt gondolom, ez a felém irányulás nem lehet megjátszott. Én csak csináltam a dolgom. Mindenkinek azt üzenem, legyen önmaga, azon a területen, ahol van, és próbálja szeretettel végezni feladatát. Képződjön magas színvonalon, és ne hagyja magát eltéríteni, hanem küzdjön érte. A szeretet visz előre, szakemberként, nőként. 

Névjegy - Dr. Bodnár Mária: belgyógyász, hematológus, klinikai onkológus, a Hospice-ház alapítója. 1995-től dolgozott a mosonmagyaróvári Karolina Kórházban, melynek 12 évig volt orvosigazgatója. 2023 augusztus 20-án Pro Urbe Mosonmagyaróvár díjat vehetett át a város egészségügyi ellátórendszerének aktív szereplőjeként emberi példamutatással, hitelességgel, szakmai elkötelezettséggel végzett gyógyító munkája elismeréseként.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában