Civil összefogás

2023.09.15. 15:28

Emléktáblát kapott a híres Afrika-kutató, Nagy Endre Komáromban

Szeptember 8-án emléktáblát avattak a szőnyi horgásztónál a helyi születésű Afrika-kutató, Nagy Endre tiszteletére. Az ünnepségen megjelent a híres vadász unokája, Cardoso Hubertus Andreas is.

Szinak Evelyn

Civil összefogással avattak emléktáblát a híres Afrika-kutató tiszteletére a szőnyi horgásztó partján. Az alkotást Bruncz János fafaragómester készítette. Az esemény apropóján egy rajzpályázatot hirdettek a gyerekeknek, a felhívásra 110 pályamű érkezett. 

Az emléktáblát Nagy Endre unokája, Cardoso Hubertus Andreas és dr. Molnár Attila polgármester leplezte le. FOTÓ: Szinak Evelyn

Az ünnepség elején dr. Kreft-Horváth Loránd alpolgármester köszöntötte a jelenlévőket, kiemelve, hogy a Kállay Ödön park most már nemcsak a településrész jegyzőjének és történetírójának, de a méltán híres Afrika-kutatónak is emléket állít, a sort pedig folytatni szeretnék. 

Dr. Schamschula György volt közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter az eseményen arról beszélt, hogy a szőnyi születésű Nagy Endre két kontinens vadászatának ismerője és művelője volt. „Bárhol járt a világban, megmaradt magyar vadásznak. Örülnék, ha manapság is több ilyen Nagy Endre születne, nőne fel és hozzájárulna a magyarság hírnevének öregbítéséhez” – fogalmazott az egykori mi- niszter. 

Az emléktábla Bruncz János fafaragó munkája.

Csonki Zoltán, a Balatonedericsi Afrika Múzeum főmunkatársa röviden ismertette Nagy Endre kalandos és problémáktól sem mentes életútját. 

Megtudtuk tőle, hogy a Kittenberger Kálmánnal rokonságban álló Nagy Endre már egészen fiatalon szívesen hallgatta az Afrikáról szóló történeteket, melyek láthatóan mély nyomot hagytak benne. 1952-ben lett az Opel család magánállatkertjének vezetője, Kenyában és Tanzániában gyűjtve be az állatokat. Már ekkor megfogalmazódott benne a gondolat, hogy a fekete kontinensen szeretne letelepedni. Vásárolt egy kávéültetvényt, illetve a Meru hegy lábánál kibérelt egy 25 ezer hektáros területet. Szafarikat szervezett, melyek iránt akkora volt az érdeklődés, hogy az egyéves várakozási idő sem volt ritka. A Kennedy család és Ernest Hemingway is Nagy Endrével vadászott. Az Afrika-kutatónak jelentős szerepe volt abban, hogy 1971-ben Magyarország rendezze a vadászati világkiállítást. 1984-ben Balatonedericsen a család tulajdonába került vissza egy kúria, melyben múzeum jött létre, ami a mai napig látogatható. 1994-es haláláig maga Nagy Endre vezette itt a tárlatokat. Azt kérte, hogy hamvait Afrikában és Balatonedericsen temessék el. Sírja a Kilimandzsá- róra néz, a hegy lábánál pedig egy tavat neveztek el róla. 

Az emléktáblát dr. Molnár Attila polgármester és az egyenesen Tanzániából érkező Cardoso Hubertus Andreas, Nagy Endre unokája leplezte le. 

Az esemény a rajzverseny kiértékelésével ért véget, a műsorban közreműködött a Duna Népdalkör. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában