Igazi pedagógus-egyéniség volt a csornai tanár úr

Egy vonat elindult... Nem tudjuk, hova és milyen úton, de sokan keseregnek, akik ismerték és szerették „utasát”. Egy kalotaszegi népdal kezdő sorai állnak Kajos László gyászjelentésén. Megdöbbentő olvasni a hírt, hogy Csorna köztiszteletben álló és szeretett pedagógusa, a Bodnár-, később Széchenyi-iskola testnevelő tanára, majd igazgatója elhunyt. Csornai diákok sora emlékezik rá szeretettel és tisztelettel, de szerte a Rábaközben is siratják a Tanár Urat.

Kajos László igazi tanárember volt. Szigorú, következetes, kemény, gyerekszerető, barát, elgyengülő és példakép. Jó volt a társaságában lenni. Akár tornaórán, akár a bodnáros dsk-n, akár egy focikupán vagy atlétikai tornán irányította a csapatot. Akkor is, amikor rábcai kenutúrára vitt bennünket, vagy Hollandiá­­ba szervezett utazást. Pedagógusegyénisége volt az 1980-as, 1990-es éveknek, gyerekkorunknak. Hogy igazgatója lett egykori iskolánknak, annak örültünk. Hogy később mennie kellett az intézményből, az bántotta tanítványait.

Hogy mit hozott létre az évtizedek során, hogy ahol megfordult, ott maradandót alkotott, azt díjak sora bizonyítja. Díszpolgára lett Egyednek, ahol tanári pályáját kezdte. Díszpolgára lett Szilnak, ahol a hagyományőrző néptáncegyüttes zenei kíséretét biztosította és a Linkószer zenekart is vezette. Csorna Szolgálatáért díjat is kapott. Akiket tanított, tudjuk, miért.

Gyakran emlegetjük évtizedek után is, amit a nyolcadikos szerenádunkon tanultunk tőle: Van egy kis szőlőm Fertőbozon... De most a „mórcidai” pince is árva lett. Tanár bácsi, nem felejtjük el, nyugodjon békében!