kisalfold.hu videó

2023.06.16. 18:04

Lázár János 700 milliárdos bejelentésével nyílt meg a vízi élménypark Győrben - Fotók, videó

A nyári szünet első napján már csobbanhatnak is a győriek és a Győrbe látogatok. Megnyitotta kapuit az RQ Vízi Élménypark és Gyógyfürdő.

kisalfold.hu

A medencékben már csobog a víz, a csúszdák használatra készen várnak és a szaunákat is befűtötték már. A 23 milliárd forintos beruházást napra pontosan a tervezett időpontban adták át pénteken.

Ünnepi megnyitó beszédet mondott, Lázár János építési és közlekedési miniszter, aki Orbán Viktor üzenetét is tolmácsolta, melyben a miniszterelnök gratulációját fejezte ki a győrieknek. Emellett külön köszöntötte Dézsi Csaba András polgármestert.

– A mi politikai közösségünk és Magyarország kormánya hálás azért a professzor úrnak, hogy a nehéz helyzetben nem hagyott minket cserben. Vállalata a megmérettetést és úgy tűnik jó polgármestere lett Győrnek. Dézsi Csaba számíthat a kormányra s a kormány is számít polgármester úrra.

A miniszter hangsúlyozta a projekt zárása nem egyenlő azzal, hogy az együttműködés véget ér.

– A minisztériumom készen áll arra, hogy Győr városának szövetséget ajánljon a modern városok program lezárulta után. A Győr-Pápa szakasz közötti útmunkálatok a befejezéshez közelednek. Magyarország kormánya pedig a hazai infrastruktúra fejlesztés történetének legnagyobb beruházását Győrben kezdi és Budapestig viszi.

Lázár János miniszter bejelentette, hogy 

 

2025-ben kezdődik el a Győr-Budapest autópálya hat sávosra bővítése. 

 

A fejlesztés során kétszer három sávosra bővítik a szakaszt. A beruházás összege meghaladja majd a 700 milliárd forintot és minden idők legnagyobb és legfontosabb magyar infrastruktúra fejlesztése lesz.

A több éves munkát lezáró átadóünnepségen beszédet mondott Kovacsics Imre a SPA Hungary Holding Zrt., vezérigazgatója, aki köszönetet mondott a beruházás támogatóinak, mivel a járvány és a növekvő árak ellenére is sikerült az ígért dátumra elkészülni mindennel.

Szeles Szabolcs alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője pedig kiemelte, ennek e beruházásnak köszöneten a városrész turisztikai tekintetben is felkerült a térképre.

Kara Ákos országgyűlési képviselő, visszautalt arra, hogy minden győrinek van egy kedves emléke a régi strandról, melyhez ragaszkodik, kötődik. Az új létesítményben pedig a következő generáció is hasonlóan jó élményeket szerezhet majd.

Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő elmondta, volt olyan nap, amikor több mint négyszáz ember dolgozott azon, hogy az élménypark elkészülhessen. A mai átadóval egy álom válik valóra, melyet még 2017-ben álmodtak meg sok győrivel közösen.

Dézsi Csaba András polgármester elmondta miért kellett megválniuk a régi stand egyik ikonikus medencéjétől:

– Sajnos a Cziráky-medence beton alapzata a korábbi árvizek hatására végzetesen megrongálódott. Ezért a helyére egy, a modern fürdőzői igényeknek jobban megfelelő, úgynevezett spray park került. Sok turistát várunk az új élményparkba, a győriek pedig sosem látott kedvezménnyel a forró hónapokban 40, a hideg évszakokban pedig 20 százalékos kedvezménnyel használhatják az új létesítményt. A nyugdíjas klubok, valamint a hátrányos helyzetűeket és a nagycsaládosokat segítő szervezetek pedig ingyenes bérleteket fognak kapni.

Az ünnepélyes megnyitót követően a résztvevők vezettet bejáráson tekinthették meg a komplexumot, amin azt is megtudtuk, hogy a koktélbárnál, a Lufi Fagyizóval kötött együttműködésnek köszönhetően, egyedi RQ ízek is érkeztek a vízi élményparkba. Ezeket a fagylaltokat csak itt lehet majd kapni. Az aktív pihenésre vágyóknak pedig aquafinesz és táncoktatás is lesz majd. Sőt már a következő évre is vannak tervek. A spray parkkal szemben lévő színpad és lelátó az ország legnagyobb kültéri mozijának adhat majd helyet.

A fürdőkomplexum akár napi 8-10 ezer vendég kiszolgálására is képes. A intézmény honlapján a már korábban bejelentett jegyárak mellett több összevont- és kiegészítő jegy ára is olvasható. E szerint a családi jegy két felnőtt egy gyerek számára, 21400 forint, minden további gyereknek 5800 forint. A szauna jegyek 13700 és 6900 forint között vannak, attól függően, hogy a vendég milyen medencéket szeretne még használni mellette. A VIP Rogue szanuna bérlése pedig 3 órára 150 ezer forint. A csúszdára a gyorsítójegyet 6000 forintért válthatják meg a látogatok, a napágyaknak darabja 2500 forint, az öltözőszekrény és az értékmegőrző pedig 1500 forintba kerül. A kaució 5000 forint.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában