Hiányzik a kieső összeg

2022.03.17. 18:11

Pedagógussztrájk - Csökkenő létszámmal folytatódott a megmozdulás Győr-Moson-Sopron megyében

kisalfold.hu

Forrás: Fehér Gábor / MW archív

Csütörtökön is folytatódott az iskolákban a tanárok munkabeszüntetése. Neubauer Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének Győr-Moson-Sopron megyei elnöke megkeresésünkre elmondta, hogy a délután 5 óráig beérkezett adatok szerint legkevesebb 210-en vettek részt a megmozdulásban. Hozzátette, ennél feltehetően többen voltak, de az adminisztráció lassúsága miatt még nem érkezett meg minden információ, valamint nem kapnak minden iskolából visszajelzést. Mint mondta, mára kiderült, hogy tegnap is többen vettek részt, mint ahogy azt közölte.

 

Csak 1-2 napot tudnak vállalni

 

A folytatással kapcsolatban Neubauer Tamás elmondta, hogy vannak akiről biztonsan tudják, hogy holnap és hétfőn is folytatni fogják a sztrájkot. Azonban azt is több kollégája jelezte, hogy a kieső jövedelem miatt maximum 1-2 napra tudja tartani a munkabeszüntetést. 

 

"A kevés fizetéséből ez a kieső összeg nagyon hiányzik. Minden egyes döntés mögött van egy emberi sors. Ezt tiszteletben kell tartani és köszönetel tartozunk nekik is, és azoknak, akik a tegnapi, vagy a mai napot is vállalták és mennek tovább azzal a hittel, hogy ez az utolsó lépcsőfok és nincs hová hátrálni" - mondta.

 

A szülők is támogatják

 

A szülők egyértelműen a pedaógusok mellett állnak és ezt szóval és tettel is kinyilvánítják. A megyében volt olyan település, ahol a szülői munkaközösség kezdeményezésére egyetlen gyereket sem vittek tegnap iskolába - tudtuk meg 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában