A cím elismerés, és nem lezárás

2022.03.22. 14:36

Győr díszpolgára lett Bana József, a Győri levéltár visszavonult igazgatója

Harmadik generációs győri, a város élő emlékezete. A levéltár vidám őre generációknak mutatta meg, hogy Győr történelmileg is sokszínű város. Több évtizedes munkájáért dísz­polgári címmel tüntették ki.

Dániel Viktória

"A munkásságom folytatódik, még rengeteg történet vár feltárásra" - mondta Bana József Győr díszpolgára.

Forrás: Csapó Balázs / Kisalföld

Az igazgatói munkától a közelmúltban vonult vissza, ám a helytörténet még feltáratlan oldalai nem hagyják nyugodni. Bana Józseffel most is a városi levéltárban találkoztunk. Mint megtudtuk, Győr legutóbb kitüntetett díszpolgárának családja három generációig visszamenőleg győri. Nagymamája, aki bakonypéterdi születésű, több nyelvet beszélő, tanult nőként tért vissza Amerikából az 1910-es évek elején – ahol addig bébiszitterként dolgozott –, és Révfaluban telepedett le. Nagyapja ásványrárói származású, később költözött a városba. Szülei győri tanáremberek voltak, ő maga is csupán azért született Budapesten, mert édesanyja akkoriban oda járt képzésre. Mint elmondta, a fővárosról nincsenek gyerekkori emlékei, csak Győrről. 
 

– Mindig is belvárosi srác voltam. Egy hatemeletesben telt a gyerekkorom, az iskolapadot a gyakorlóban koptattam. Középiskolába a Révaiba jártam, akkor még volt szakképzés is az intézményben, így az érettségi mellett a textilvegyész-végzettséget is megszereztem. A szakmában azonban sosem dolgoztam. Érdeklődésem inkább a történelem felé vitt, és az egyetemi évek alatt hamar a levéltárosi pályára léptem. A diploma után először a megyei, majd az újjászerveződött városi levéltárban dolgoztam. 
A gondtalan nyugdíjasévek nem fotelban ücsörgéssel telnek, épp a város jelentős polgármestereinek életét kutatja, a másik, számára kedves témakör a cigányság története. 
A kutatás mellett felnőtteknek és iskolás osztályoknak tart tárlatvezetéseket, és továbbra is oktat az egyetemen. 

 

„Különösen megtisztelő és egyben megható megkapni ezt a díjat, Győr legnagyobb kitüntetését. De az érdem nem csak az enyém” – vallotta szerényen a díjazott, Bana József. 
Forrás: Csapó Balázs / Kisalföld

Bana Józsefet arról is kérdeztük, mit szeret a legjobban a városban. 

 

– Győr a világ barokk városai közt is kiemelkedően szépnek számít, bár ezt kevéssé tudjuk. Nagyon szeretek a belváros utcáin sétálni, bár tény, hogy én egy kicsit más szemmel nézelődöm. Hihetetlen tradicionális múlt, szépség és sokszínűség lakozik ebben a városban. 
 

Bana Józsefnek a helytörténet mellett nagy szenvedélye a videófelvételek rögzítése. Ennek a hobbinak most már idestova negyvenöt éve hódol. Régi olasz, francia és német klasszikusok szerepelnek a gyűjteményében, a Queen és a Pink Floyd koncertjeit pedig felvevővel és fejhallgatóval táncolta végig. 
 

A díszpolgári címet a többi kitüntetettel közösen március 15-én vehette át a városházán. 
 

– Különösen megtisztelő és egyben megható megkapni ezt a díjat, Győr legnagyobb kitüntetését. De az érdem nem csak az enyém. Az, hogy mindezt sikerült megvalósítanom, köszönhető a családomnak, a barátaimnak és a kollégáim támogatásának és közreműködésének. A díszpolgári cím egy életpálya elismerése, de nem azt jelenti, hogy egy lezárás. A munkásságom folytatódik, még rengeteg történet vár feltárásra. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában