Elismerés

2021.10.15. 11:31

A vendég az első – Kitüntették a Horváth házaspárt Kapuváron

A rábatamási Horváth Antal negyvenéves vendéglátósmúltra tekint vissza, úgy tartja, legalább délben legyen időnk kicsit megállni, asztalhoz ülni, megebédelni, és közben egy jót beszélgetni.

Kustor Réka

2021.10.14. Horváth Antal és Horváth Antalné városi kitüntetést kaptak, Kapuvár, Kustor Réka Kisalföld

Fotó: Kustor Réka

Horváth Antal 1982-ben nyitott a zánkai tsz-nek borozót nagybátyjával Rábatamásiban, ezt több állomás követte a vendéglátásban, mígnem a kapuvári önkormányzat pályázatot írt ki a Bercsényi utca akkor még üresen álló telkére. Másodmagával, Lengyel Gyulával kezdett neki itt étterem építésének, de Gyula később másik utat választott.

– Az első kapavágástól kezdve mindenből kivettük a részünket. 1995-ben nyitotta meg a Szent Kristóf Étterem és Panzió a kapuit. Van még egy tulajdonostársuk, aki amolyan csendestárs. Az évek folyamán működött az épületben csemegeüzlet, fodrászat, fogászat, videotéka, festékbolt és még butik is – tudtuk meg Horváth Antaltól, mára azonban csak az éttermi és szállásszolgáltatás szerepel a kínálatban.

– Postás a szakmám, ebben is dolgoztam hosszú évekig, majd a Rábaközi Takarékszövetkezetnél helyezkedtem el, közben pedig a vendéglőben dolgoztam másodállásban. Sokszor a déli szünetben is besegítettem, hogy a menüsök minél előbb ebédhez jussanak – emlékezett vissza Ildikó, aki érdekességként elmondta, hogy az osli nagyapja is vendéglős volt, és őt is Horváth Antalnak hívták.

– A vendég mindenekfelett, az ételeknél pedig a házias ízekre törekedtünk – ezt tartották szem előtt munkájukban. Alkalmazkodtak a változásokhoz, trendekhez, így a könnyebb ételek is felkerültek az étlapra. A vírus idején minden munkatársat megtartottak, de a házhoz szállítást Antal nem pártolta.

– Legyen időnk kicsit megállni, asztalhoz ülni, megebédelni, és közben egy jót beszélgetni – hangsúlyozta.

Az önkormányzati eseményeknek is számtalanszor helyet adott a vendéglátóhely, Hámori György polgármester munkájuk elismeréséül „Báró Berg Gusztáv” kitüntetést adott át Horváth Antalnak és feleségének.

– Örültünk neki, nagyon jólesett az elismerés – jegyezte meg Antal, aki feleségével együtt már nyugdíjas, az éttermet kiadták. – Nehéz a pörgős mindennapok után az átállás, még keresem a helyem, de igyekszünk aktívan tölteni a nyugdíjaséveket kirándulással, kerékpározással. Az eredményeket a munkatársak segítségével értük el, az új csapatnak sikeres működést kívánunk, és hogy továbbvigyék az igazi vendéglátást – mondta végül a Kisalföldnek.

Antal napi átlag tizenkét órát töltött munkával, feleségére társként és munka- társként is számít- hatott.

Horváth Antal és felesége, Horváth Antalné Ildikó munkájuk elismeréseként nemrég „Báró Berg Gusztáv” kitüntetést vehettek át.

Fotó: Kustor réka

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában