Spedmaraton

2023.04.21. 12:30

Figyeljünk a sebességre! –Huszonnégy órán át mérik az autósokat Győr-Moson-Sopronban - Fotók

A Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai péntek reggel 6 órától huszonnégy órán keresztül mérik az autósok sebességét megyeszerte, közel hetven útszakaszon, a „Speedmarathon” elnevezésű akció keretében.

Ollári Gergely

Fotó: Rákóczy Ádám

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata által meghirdetett ROADPOL kezdeményezéshez idén is csatlakozott a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, és a Speedmarathon” elnevezésű akció keretében huszonnégy órán keresztül, közel hetven útszakaszon szűrik ki a gyorshajtókat vármegyénk útszakaszain.

A rendőrség az ellenőrzési helyek kijelölése során a lakosság véleményét is kikérte, bárki javaslatot tehetett arra vonatkozóan, hogy az időszakban hol kerüljön sor sebesség ellenőrzésre. 

Az eseményről pénteken sajtótájékoztatót is tartottak, melyen Perjámosy István rendőr alezredes, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője lapunknak hangsúlyozta: a javaslatok közel felére sikerült eljutniuk az akció részeként.

– Az elmúlt héten közel 190-en lépték túl a sebességet vármegyénk útjain, ezek mintegy fele Győrhöz köthető, negyede Sopronhoz, a fennmaradó rész pedig Csorna, Kapuvár és Mosonmagyaróvár térségéhez kapcsolódik. Tapasztalataink szerint a sebesség túllépések körülbelül 20-30 kilométer per óráig bezárólag történnek. Ennél jelentősebb sebesség túllépés kirívó az útjainkon, de extrém példák mindig akadnak – fogalmazott a rendőr alezredes. Hozzátette: országosan a vezető baleseti okok között első helyen áll a sebességtúllépés, vármegyénkben az elsőbbségadási kötelezettség elmulasztása szerepel a legmagasabb számban, ezt követi második helyen a gyorshajtásból bekövetkező sebességtúllépés.

A program elsődleges célja a sebességtúllépés kiszűrése, ugyanakkor a rendőrök a kampány során más jogsértésekkel szemben is fellépnek.

A programmal kapcsolatban Perjámosy István rendőr alezredest, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetőjét kérdeztük.

–Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata által meghirdetett ROADPOL kezdeményezéshez idén is csatlakozott a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya. Mit kell tudni erről a programról?

–Az Európai Unió Közlekedésrendészeti szervezetei úgynevezett ROADPOL ellenőrzés sorozaton belül minden hónapban kiválasztanak egy hetet, amikor tematikusan, bizonyos közlekedési jogsértésekre vonatkozóan történik az ellenőrzés. Április hónapban a sebesség túllépésre koncentrál ez a szervezet, mely egész héten zajló sebesség ellenőrzési tevékenységet foglal magába. Ennek egy napja ez az úgynevezett „Speedmarathon”, amikor huszonnégy órán keresztül mérjük az autósok sebességét.

–Az egész megyét érinti a program, mintegy hetven útszakaszon mérik az autósok sebességét. Milyen helyszíneken vannak jelen?

–Nagyon sok helyszínen vagyunk ott, a lakosságnak április 3. óta volt lehetősége arra, hogy központilag meghirdetett email címeken javasoljanak útszakaszokat számunkra. Körülbelül 140 ellenőrzési helyszínt küldtek a lakosok megyeszerte. Amely helyszínek alkalmasak voltak sebesség ellenőrzésekre, oda igyekeztünk eljutni. A javaslatok közel felére el is jutunk a huszonnégy óra alatt. Nem egész napra, vagy hosszú órákra, de mindenhol próbáltunk megjelenni ott, ahol a lakosság kérte.

–Mi alapján választották ki a helyszíneket? Ezeket a javaslatokat kivizsgálják, és ezen útszakaszok terítéken lesznek a jövőben is?

–A rendőrség alapvetően saját elemző-értékelő munkájára és ellenőrzési tapasztalataira építve tervezi meg a sebesség ellenőrzést. Ott, ahol a leghatékonyabban, és a legbiztonságosabban tudjuk az ellenőrzést lefolytatni. Gondolok itt arra, hogy a rendőr és a járművezetők is biztonságban legyenek. Ne olyan helyen, ne olyan helyszínen állítsuk meg az autósokat, ahol éppen, pont ez jelenthetné a baleseti kockázatot. Tehát minden helyszínen igyekszünk jelen lenni, több módszerrel, több gépjárművel, menet közbeni és álló ellenőrzéssel, és az úgynevezett megállításos ellenőrzéssel is, amikor a munkatársak ki intik a sebességtúllépőket.

Perjámosy István rendőr alezredes
Fotó: Rákóczy Ádám

–Mennyire gyakoriak megyénk útjain a sebességtúllépések? Milyen mértékűek ezek a sebesség túllépések?
–Az elmúlt héten, az ellenőrzési napokon mintegy 190 esetben került sor gyorshajtásra. Ezek közel fel Győrhöz köthető, negyede Sopronhoz, a fennmaradó rész pedig Csorna, Kapuvár és Mosonmagyaróvár térségéhez kapcsolódik. Tapasztalataink szerint a sebesség túllépések körülbelül 20-30 kilométer per óráig bezárólag történnek. Ennél jelentősebb sebesség túllépés csak alkalmanként van. De ezt adja is a közlekedés sűrűsége, és persze előfordulnak extrém példák is. A jelen ellenőrzés sorozatban a lakott területen belül 92 kilométer per óra, lakott területen kívül pedig a 148 kilométer per óra volt a mért, legmagasabb sebesség túllépés.

–Mennyi baleset következik be a sebesség túllépése, gyorshajtás miatt?

–Országosan a vezető baleseti okok között első helyen áll a sebességtúllépés, vármegyénkben az elsőbbségadási kötelezettség elmulasztása szerepel a legmagasabb számban, ezt követik második helyen a gyorshajtásból bekövetkező balesetek. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában