Roham a kajszibarackért

2022.07.02. 07:48

Győr-Moson-Sopron megyében is beindult a barackszezon

Idén finom, édes a termés. Le és fel is szedik mindet a háziasszonyok.

Bódvai Ildikó, Simon Roberta

Idén a mennyiségre sem lehet panasz - mondta Németh Ibolya őstermelő. Fotó: Máthé Daniella

– Három éve volt hasonló méretű termésünk, mert tavaly és előtte évben is elvitte a fagy a kajszibarackot. Az ültetvény is kisebb volt, a fák pedig fiatalabbak, így idén már nagyobb a termésmennyiség – mutatta Nagy Szabolcs, a győrszentiváni Nagy Család Gyümölcsöse egyik tulajdonosa. Egy hete kezdődött náluk a Szedd magad! a korai, francia fajtákkal, mint az Orange a Red és a Goldrich. Nagy előny ezeknél, hogy utóérők, így a fáról leszedve egy-két nap alatt beérnek.

– Négy nap alatt napi háromszáz látogató szinte mindent elvitt a fákról és alóluk is. A következők a magyar gönci és a ceglédi óriás fajták lesznek. A magyar kajszik viszont gyorsan beérnek, főleg ebben a melegben, ezért hívják őket lekvárfajtáknak – tette hozzá Nagy Szabolcs. 

A lekvárfőzők beelőzték a pálinkafőzőket 

– Szemfülesek a háziasszonyok, mindent elvisznek, a fák alól is. Másodlagos hasznosításban, pálinkának valót így nem tudunk eladni. A korábbi években kereskedőknek is adtunk el barackot, akkor a teljes érettség előtt egy-két nappal szedtük le a termést, ami aztán a polcokon érett be. Idén a kereskedelmi szedést felfüggesztettük, kizárólag Szedd magad!-ban értékesítünk, mert hatalmas az érdeklődés – hangsúlyozta Nagy Szabolcs. 

A termelő örül, hogy ilyen sokan jönnek hozzájuk Győrszentivánra és a fáról szedik le a hazai termést, nem pedig a ládából árusítottat választják. Jövő hét elején indítják újra a barack Szedd magad!-ot, kilója 600 forintba kerül. 

A Nagy család közel nyolc hektáron termeszt sárgabarackot, ebből öt hektáron szedhető. 

Jótanácsok a szedéshez 

– Rengetegen keresnek minket telefonon is, mindenki barackra van kiéhezve. Általában húsz és negyven kilogramm között szednek, ez felszorozva több tonna naponta. Fontos, hogy fáról, lekvárnak való barackot direkt feldolgozásba nem lehet szedni. Ha valaki a szedést követően szeretné befőzni, várjon vele egy-két napot. Illetve ne „citromot”, hanem érett barackot szedjenek. Ha kemény a gyümölcs a fán, attól, hogy megnyomkodjuk, nem lesz puha – hívta fel a figyelmet Nagy Szabolcs. 

Hamarosan Győrszentivánon, a Nagy Család Gyümölcsösében is folytatódik a „Szedd magad!”. Már érik a magyar, lekvárnak való gönci és a ceglédi óriás – mutatja Nagy Szabolcs. Fotó: Csapó Balázs

– Előzetesen leválogattuk a barackokat, azért ilyen szép nagy a termés. Korrigálva a túlkötéseket a fákon, már ki tudta nevelni az egészséges gyümölcsöt. Ahol erre nem figyelt a gazda, ott sokkal apróbbak a szemek és a beltartalmuk sem lesz az igazi – mondta. 

Fajtája válogatja – hónap végéig tart a szezon 

Finom és édes a sárgabarack a fertőszentmiklósi Barackfarmon. 

– Elégedettek vagyunk a minőséggel, szép, egészséges a barack. Jól időzítettük az őszi és tavaszi lemosó permetezést, így elkerülték a kártevők és a vegyszert is sikerült minimálisra szorítani. A mennyiségre sem lehet panaszunk, hiszen az elmúlt két évhez képest idén több a termés. Valamennyi fagykár azért volt, nagyjából ötvenszázalékos a hozam – mutat körbe az ültetvényen Németh Ibolya őstermelő. 

Többgenerációs családi gazdálkodóként közel húsz éve foglalkoznak gyümölcstermesztéssel Fertőszentmiklós külterületén. Több mint 10 hektáron termelnek, fia és a párja mellett egy alkalmazott segíti a munkájukat. 

Nincs jobb a frissnél – A fertőszentmiklósi Barackfarmon Németh Ibolya őstermelőnek fia, Holper Kristóf is segít a gyümölcsösben. Fotó: Máthé Daniella

– Helyben értékesítjük a termést, fontos számunkra, hogy közvetlenül a fogyasztóhoz jusson el a friss, érett gyümölcs. Az eperből és az őszibarackból Szedd magad! akciókat szoktunk hirdetni, de a sárgabarackkal óvatosan kell bánni, törékenyek a fák, ezért magunk szedjük – mondta Ibolya. – A sárgabarack szezonja július első hetében kezdődik és fajtától függően eltart a hónap végéig. A gyümölcs kilóját 800 forintért adjuk, később talán lesz olcsóbb is – tette hozzá Szatmári Róbert. 

Jótékonysági baracknap

A győri vásárcsarnokban két zöldség-gyümölcs kereskedő, Szakács Zsoltné Orsi és Markó Vendel 150 kilogramm sárgabarackot ajánlott fel, melyből július 15-én a csarnok előtti téren frissen főzött lekvár készül. Aki szeretné megkóstolni, vigyen magával üveget, amibe hazavihet a helyben készült lekvárból. A kóstolóért cserébe jelképes összeget várnak, amit a Lurkó Alapítványnak adományoznak majd. Aki kedvet kap a befőzéshez, ezen a napon kedvezményesen vásárolhat hozzá finom magyar alapanyagot a vásárcsarnokban. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában