Fesztivál

2024.05.16. 13:23

Énekszótól volt hangos a fertőrákosi iskola

Idén már második alkalommal rendezték meg Fertőrákoson a Német nemzetiségi dalok és népdalok fesztiválját, amelyre ezúttal hét iskolából közel száz gyermek nevezett.

Varga Henrietta

A háromtagú zsűrinek (Huber Hedvig, Móricz Andrea és Holzmann-Szalai Dóra) nem volt könnyű dolga, hiszen rengeteg diák, kicsik és nagyok bizonyították tehetségüket.

fesztivál
Nemcsak a zsűri, hanem a gyerekek is feszülten figyelték egymás produkcióját Fotó: Maráz István


- A tavalyi fesztivált is sikerült felülmúlnunk, hiszen idén az elmúlt évhez képeset kétszer annyian neveztek, ami azt gondolom, hogy megmutatja, mekkora szükség van egy ilyen rendezvényre. Családias volt a hangulat, ami a gyerekeknek is könnyebbséget okozott, és bár izgultak, mégsem feszélyezte őket a részvétel. Rendkívül ügyesek voltak, fantasztikus produkciókat hallhattunk. Minden korosztályban Nivó-díjat kaptak a legjobbak, ami valóban nagy elismerés - osztotta meg lapunkkal Maráz István, a Fertőrákosi Általános Iskola igazgatója. - Miután ennyire jól sikerült, jövőre egy egész napos, sátras kórusünnepet tervezünk, így még többen részt vehetnek a Német nemzetiségi dalok és népdalok fesztiválján - zárta a beszélgetést.

fesztivál
A jó hangulatú nap végén a közös éneklésre is jutott idő Fotó: Maráz István 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában