Nosztalgiashow

2024.04.28. 12:00

Zene és diszkótánc ötven pluszosoknak - DJ Opravili Győrben pörgeti a korongokat

Ha létezik ifiklub, miért ne lehetne örökifiklub? – adta az élet az ötletet annak a több eseményből álló győri programnak, amelynek első műsora a tervek szerint május 10-én lesz a győri Rómer-házban. Első részében az Akkordeon Tánczenekar szolgáltatja két órán keresztül a talpalávalót, majd 22 óráig DJ Opravili idézi fel a hetvenes-nyolcvanas évek diszkózenéjét.

Mohay Gábor

DJ Opravili májusban ismét a keverőpult mögé áll és keveri a talpalávalót.

Sokan emlékeznek még Opra Vilire, aki az említett korszak jeles DJ-je volt a Petőfi Sándor Városi Művelődési Központban, az akkor neves Jereván lokál bárjában, de Győrön kívül dolgozott Mosonmagyaróváron, Jánossomorján és Tihanyban is. 

– Az Akkordeon hangosítójaként beszélgettünk a régi időkről és szóba került, hogy jó lenne megmozgatni az akkori fiatal közönség ma már idősebb, de a zenét továbbra is kedvelő képviselőit – meséli a lemezlovas. – Kapóra jött az egyetem hatvan pluszosok aktivitásának szervezésével foglalkozó Rejuniva Kft.-je, javasolták, hogy támogatásukkal és szakmai közreműködésemmel próbáljunk megszervezni egy több részből álló szórakoztató programot, melyet mi magunk között az ötven pluszosok diszkójának nevezünk. 

Opra Vilmos ma is aktív az 50/70 jegyében – ötven éve diszkózik, hetvenesztendős –, nyugdíjasként besegít utolsó munkahelyének, a színháznak a technikai munkáiba. Mellette lézershow-kat szerkeszt, Mediawave-es múltja miatt kapcsolódik Hartyándi Jenő Ravazdi Parasztszalon podcastműsoraihoz, továbbá VHS-kazettákat és nyolc milliméteres filmfelvételeket restaurál, digitalizál. 

– Mindezek mellett három gyerek és két unoka teszi teljessé a mindennapjaimat – fűzi hozzá. – Szívesen vállaltam a régi diszkóslágerek felújítását, az újból a keverőpult mögé állást, és jó lenne, ha a régen rivalizáló DJ-kollégákat is bevonhatnánk a programba. Biztos vagyok benne, hogy a megcélzott korosztály szívesen éli át újra a fiatal kori élményeik felidézését. A nyolcvanas években kedvelt videódiszkó is megelevenedik a tervek szerint, és bár nem ígérhetünk tízforintos belépőt, háromforintos kólát, de a hangulatot garantáljuk a résztvevőknek. 
 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában