Tavaly rekordszámú önkéntes segített

2024.01.21. 10:01

Véradás média-összefogással Győrben

Tavaly februárban rendkívül sikeresen zárult a Médiavér­adás, rekordszámú önkéntes nyújtotta a karját. A Kisalföld és a Magyar Vöröskereszt Győr-Moson-Sopron Vármegyei Szervezetének lassan két évtizedes hagyományra visszatekintő eseményéhez bárki csatlakozhat.

Simon Roberta

Véradás a médiával

Az év első hónapjaiban mindig visszaesik kissé a véradók száma, ezért évek óta véradással és híradással támogatja a Kisalföld kezdeményezését a Győr+ Média és az Oxygen Media csapata, valamint a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a rendőrkapitányság is évről évre csatlakozik ­hozzánk. 

A tavalyi Médiavéradás újdonsága volt, hogy nemcsak közvetlenül a média képviselői, hanem több helyi szervezet sajtó-, illetve kommunikáció terén dolgozó munkatársa is részt vett rajta. Célunk, hogy idén is megszólítsuk őket, és együttes erővel segítsük embertársainkat. 

A véradás fontossága

– Egész évben rendkívül fontos a véradás, mert semmilyen más módon nem pótolható. Ember embernek adhat csak vért. Nagyon büszke vagyok Győr-Moson-Sopron lakosságára, önkénteseire, véradóira, mert az elmúlt esztendőkben sem csökkentettük a tervet. Tavaly 111,6 százalékot teljesítettünk, még több véradót meg tudtunk szólítani – emelte ki Kun Szilvia, a Magyar Vöröskereszt vármegyei szervezetének igazgatója. – Azért sikerült túlteljesítenünk a kitűzött célt, mert kiváló kapcsolatunk van az Országos Vérellátó Szolgálat regionális központjával, illetve a szervezőkkel az aprófalvaktól a nagyvárosokig. Számos intézménybe, iskolába tudunk eljutni – tette hozzá Kun Szilvia. 

DSC_7658
Közel százan segítettek tavaly a Médiavéradáson, amelynek ötletgazdája szerkesztőségünk. 2005 óta ápoljuk a hagyományt. Fotó: MW-archív

Idén február 8-án, csütörtökön szervezzük meg a Médiavéradást, amit ezúttal is összekötünk az egészségügyi dolgozók véradásával. Tavaly 86-an csatlakoztak hozzánk, ezzel közel 33 liter vért adtunk egy nap alatt. Így 222 emberen segíthettünk, mivel egy vér­adás 3 életet is megmenthet. Külön öröm volt, hogy 14 első véradó is eljött. Idén is hasonló célokkal vágunk neki az akció­nak, ezért várunk mindenkit a Győri Regionális Vérellátó Központba, ahol meghosszabbított nyitvatartással reggel héttől délután fél hatig várják a véradókat. 

Kritériumok - A mozgalomhoz bárki csatlakozhat, aki egészséges, elmúlt 18 éves, de még nem töltötte be a 66-ot, és legalább 56 napja nem adott vért. A kizáró okokról a véradás helyszínén, illetve a ­veradas.hu oldalon is tájékozódhatnak. Ilyen lehet például bizonyos gyógysze­rek szedése, vagy egyes tartós betegségek, mint a cukorbetegség is. Emellett egy orvosi vizsgálaton is át kell esni, ami szintén azt szűri, hogy ki adhat vért. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában