Gyerekpezsgővel koccintottak

2024.01.03. 06:32

Jótékony motorosok köszöntötték a 2024-es esztendőt Győrben - Sok-sok fotó a vasparipás konvojról

Zsédely Máté újévköszöntő motorozásra invitálta a győri és város környéki vasparipás társakat kedden. A motorosok gyerekpezsgővel koccintottak és kívántak egymásnak balesetmentes esztendőt.

Kisalföld.hu

A győri motorosok jó hangulatú találkozóval indították az új évet. Fotók: Rákóczy Ádám

A Kisalföld Jótékony Motorosok csapata egész évben hallat magáról. Szeretnek együtt motorozni. Hagyományosnak mondható már a Mikulásnapi felvonulásuk. Az elmúlt évben ismét Győrszentivánra mentek, majd a Bóbita Gyermekotthon kis lakói felé fordították a kormányt, akiknek adományt vittek.

A városi motorozás során megálltak a Városháza előtt, majd a Dunakapu téren is osztottak édességet a jó gyerekeknek. A motorosok rendszeresen felvonulnak húsvétkor is, nyáron Győrságon beteg kislány gyógyulásáért gyűjtöttek.

– Úgy gondoltam, köszöntsük együtt az új évet pezsgővel és egy közös motorozással – mondta Zsédely Máté. A hideg, pár fokos morcos időben sok elszánt motoros érkezett a hívószóra, ahol először természetesen alkoholmentes gyerekpezsgővel kívántak egymásnak boldog, balesetmentes új évet, majd rövid beszélgetés után motorra pattantak, hogy rövid városi kör után megeresszék járgányaikat a városon kívül is.

A fiúk csapatához Kawasakival, zöldcopfos bukósisakban Zsanett érkezett. Gyermekkora óta imádja a motorozást, szívesen csatlakozik a közös kirándulásokhoz, megmozdulásokhoz. Az utánpótlás is biztosítva látszik, az iskolai szünetet egy apuka kisfia is kihasználta, hogy együtt roboghasson a csapattal.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában