Kovász

2024.01.20. 14:51

Bemutató és kóstoló - Gazdászokkal sütötték a kenyeret Egyházasfaluban - fotók

A Győr-Moson-Sopron vármegyei Gazdaasszony Gazdakör és a Győr-Moson-Sopron Megyei Fiatal Gazda Gazdakör együttműködésében szervezték meg a közösségi kenyérsütést szombaton, ahol a résztvevők a kovásszal is megismerkedtek.

Papp Fanni

Első alkalommal szervezték meg a Magyarok Kenyere program kiegészítő rendezvényeként a "Hogyan lesz a kovászból kenyér?" című nyitott műhelyt Egyházasfaluban, ahol a résztvevőket tanították meg kovászos kenyeret sütni, de volt kóstoló is.

- A Magyarok Kenyere program résztvevőjeként van egy bizonyos mennyiségű lisztünk, amivel saját magunk rendelkezhetünk. Idén úgy gondoltuk, hogy interaktívan használjuk ki a részünket. Célunk, hogy közelebb hozzuk az emberekhez a gazdák munkáját, és ennek keretében szerveztük meg a két állomásból álló rendezvényünket, ahol szakemberek segítségével mutatjuk be, hogy milyen lisztből és hogyan érdemes kenyeret sütni. Az első rendezvényünk következő állomása Győrben lesz - mondta el Derdák Gábor, a Győr-Moson-Sopron Megyei Fiatal Gazda Gazdakör elnöke.

A Magyarok Kenyere program egy karitatív kezdeményezés, ahol a gazdákkal összefogva dolgozunk. A terményeik felajánlásait gyűjtjük össze, koordináljuk és juttatjuk el rászorulókhoz. Most már a teljes Kárpát medencében. A mostani rendezvényre egyfajta hálaadásként is lehet gondolni, ugyanis szerettem volna megismertetni ezt az érzést, amit mi is kapunk a gazdaköri szervezetekkel

- részletezte Horváth Vivien a Magyarok Kenyere program vezetője.

A bemutatót, melynek keretében kovászos kenyeret sütöttek a résztvevők a Csepregi Kovászolók tartották meg. - Részletes bemutatót tartottunk arról, hogy hogyan tudják otthon a lányok, asszonyok egyszerűen összeállítani a kovászos kenyereket. Beszéltünk arról, milyen lisztet és vizet használjanak, ugyanis az utóbbi is sokban befolyásolja a végeredményt. A jó kenyér függ többek között a liszttől, a víztől, a tészta hajtogatásától, illetve attól, hogy zárt edényben vagy nyitottban sütjük. A résztvevők az irányításunkkal saját maguk sütöttek kenyeret, közben pedig kostolót is tartottunk. Hoztunk klasszikus kovászos kenyeret, kacsa zsíros konfitált fokhagymásat és egy különleges ízvilágút, aminek a tésztájába kakaóport, narancshéjat, csokipasztillát és rozmaringot kevertünk - avatott be Tájmelné Tóth Mária, a Csepregi Kovászolók vezetője.

- A gazdakörünket szeretnénk minél szélesebb körben megismertetni. Így szeretnénk olyan rendezvényeket szervezni, ahova bárki eljöhet és megismerkedhet velünk. A jövőt illetően tervben vannak olyan bemutatók, ahol édesanyáink, nagymamáink régi receptjeit elevenítjük fel, hogy azok ne merüljenek feledésbe. Mindemellett rengeteg tervünk van még - mondta el Visi-Kelemen Adrienn, Győr-Moson-Sopron vármegyei Gazdaasszony Gazdakör elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában