Advent 2023

2023.12.08. 18:05

Kórházi gyerekmosoly Sopronban

Vannak olyan gyerekek, akiknek december 6-án sajnos nincs lehetőségük arra, hogy kipucolják kis csizmáikat és kitegyék otthon az ablakba, mert kórházi ápolásra szorulnak. Éppen ezért az elmúlt években már hagyománnyá vált, hogy ezen a napon az Országutak Lordjai Motoros Társaság tagjai ellátogatnak a Soproni Gyógyközpont gyermekosztályára, hogy a motoros Mikulással közösen csaljanak mosolyt a kis betegek arcára.

Varga Henrietta

A gyerekek örültek, hogy a kórházban sem feledkezett meg róluk a Mikulás. Fotó: Szalay Károly

Idén sem volt ez másként, hiszen szerdán este a Mikulás csengettyűszó és krampuszai kíséretében vonult be a gyermekosztályra, ahol a dolgozók is régi ismerősként üdvözölték.

Az Országutak Lordjai Motoros Társaság tagjai látogattak el a Soproni Gyógyközpont gyermekosztályára.A kisgyerekek a társalgóban találkozhattak vele, nagy, kikerekedett szemekkel, izgatottan figyelték, s bátortalanul közelítettek felé. A Mikulásnak minden gyermekhez volt egy-egy kedves szava. Nem üres kézzel érkezett, a puttonyából csupa finomság került elő, a kicsiknek és nagyoknak egyaránt jutott az édességekkel és gyümölcsökkel teli csomagból. Az egyik kis betegnek például csak cukormentes finomsággal készült, tudván, hogy ő mást nem ehet. Az ajándékozást követően a gyerekek és a szülők együtt énekelték el a Hull a pelyhes fehér hó... című dalt, majd a Mikulás jobbulást kívánva elköszönt.

Vánkus András immár hatodik éve játssza el a motoros Mikulás szerepét. Elmondta, óriási öröm, hogy segíthetnek abban, hogy az osztályon lábadozó kis betegek kicsit jobban érezzék magukat, és ha rövid időre is, de kiszakadjanak a betegségből.

A gyerekek örültek, hogy a kórházban sem feledkezett meg róluk a Mikulás. Fotó: Szalay Károly

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában