Kiállítás

2023.12.02. 08:00

Évszakokról mesélnek alkotásaikkal a kapuvári Fogyatékosok Napközi Otthonában

Négy évszak címmel kézműves-kiállítás nyílt meg a Nyitott Kapu-Vár Térségi Szociális Szolgáltató Központ Fogyatékosok Napközi Otthonában.

Vámos Annamária

Az egyik ellátott, Vincze Vivien egy verssel készült az ünnepségre Sipőczné Huszár Henrietta és Odoricsné Buthi Krisztina nagy büszkeségére.

Fotó: Németh T. Ferenc

1992-ben nyilvánították december 3-át a fogyatékos emberek világnapjává. Ebből az alkalomból készültek a napközi ellátottjai egy kiállítással, amelyben a saját kezük által készített, évszakokat megjelenítő alkotások tekinthetők meg, melynek címe Négy évszak. 

A pénteki megnyitó nyitányaként felcsendült a fogyatékosok himnusza, amit az ellátottak nagy örömmel fogadtak. Látni lehetett, hogy a zene meghatározó az életükben, mosolyok jelentek meg az arcokon és többen ringatóztak a dallamokra. Boldogság töltötte be a termet. 

– Szeretnénk lehetőséget teremteni arra, hogy a sérült emberek értékei, kiemelkedő képességei mások számára is láthatóvá váljanak. Kapuváron a Fogyatékosok Napközi Otthonában az ellátottaknak egészségi és mentális állapotuk megőrzése, valamint szabadidejük hasznos eltöltése érdekében kézműves-foglalkozásokat is szervezünk. A sérültek nagyon szívesen vesznek részt benne. Kiállításunk, melyben a közösen készített alkotások, kézművesmunkák ünnepkörökhöz, évszakokhoz, jeles napokhoz kapcsolódnak, december 20-ig, az intézmény nyitvatartási idejében látogatható – mondta el Sipőczné Huszár Henrietta terápiás munkatárs. 

A megváltozott munkaképességű Büki Ádám az ünnepélyes megnyitó alkalmából újra leült a zongorához és két csodás darabot adott elő. Az ellátottak pedig büszkén mutatták alkotásaikat a résztvevőknek és kifejezték, hogy szívükben ez a közös munka eredménye. Az egyik ellátott, Vincze Vivien egy verssel készült az ünnepségre Sipőczné Huszár Henrietta és Odoricsné Buthi Krisztina nagy büszkeségére. 

A Fogyatékosok Napközi Otthonát 2010 óta vehetik igénybe a Kapuváron és vonzáskörzetében élők. A cél, hogy a sérült emberek és családtagjaik ne maradjanak magukra a nehézségeikkel, a társadalom egyenrangú polgáraiként élhessenek – mondta el Odoricsné Buthi Krisztina, a Nyitott Kapu-Vár Térségi Szociális Szolgáltató Központ vezetője. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában