Parasztolimpia

2023.09.30. 20:02

Repültek a gumicsizmák, gördültek a bálák és a traktorgumik Gönyűn - Sok-sok fotó

Megrendezték Gönyűn az első Őszi Termény Fesztivált szombaton, amely otthont adott a településen első alkalommal megszervezett parasztolimpiának is.

Simon Roberta

A szervezők különböző, "hagyományos" feladatokat találtak ki a versenyzőknek. Ilyen volt a gumicsizma-hajítás is.

Fotó: Simon Roberta

A Pajta ismét megtelt látogatókkal délután, a finom falatokat a szorgos kezű háziasszonyok készítették. Az ételek is az őszi hangulatot idézték, készült finom tökleves, tökös lecsó, sütemények, piték és burgonyaspirál is. Az udvaron különböző kézműves programokon próbálhatták ki magukat a kreatív résztvevők, a gyerekek egyik nagy kedvence az arcfestés volt. Sok családot vonzott a különböző ügyességi és logikai fajátékok, ahol célba lőhettek, dobhattak a kicsik és nagyok, kipróbálhatták a hatalmas kirakóst és azt is, hogy nem is olyan könnyen akad horogra egy-egy hal.

A fesztivál programjaként kertészeti előadást tartott Nagykutasi Viktor. 

Az első gönyűi parasztolimpia délután 4 órakor vette kezdetét. Négy csapat nevezett, hogy különböző erőnléti és ügyességi versenyszámban mérje össze tudását.

A baráti társaságokból, szomszédokból, családokból és egyesületekből összeálló csapatok mókás öltözetben vetették bele magukat a játékba.
A szervezők különböző, "hagyományos" feladatokat találtak ki a versenyzőknek, amit időre kellett teljesíteni: szalmabála és traktorkerék gurítás, asszonycipelés, gumicsizma-hajítás, talicskázás, vödörcipelés, vetőmagválogatás volt a versenyszámok között. 

Nemcsak a parasztolimpiásokat, hanem a népviseltet öltőket is díjazták, ugyanis keresték a fesztivál "legnyalkább legínyét" és "legcifrább lyányát". Valamint kihirdették a korábban meghirdetett "Kinek a legnagyobb a töke?" verseny eredményét is.

Az estébe nyúló programot hangulatos táncházzal zárták.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában