Drága lehet a hűsölés

2023.07.26. 08:03

Ventilátorok, léghűtők, klímák – Mit válasszunk? Fontos a fogyasztás, de az egészség még inkább

Huszonhárom-huszonnégy fokon érzi magát a legjobban az ember, miközben alig mérünk harminc alatt mostanában. Ám a választásban, hogy mit használjunk a lakásban a forróság ellen, nemcsak az árak, de a villanyszámlánk és az egészségünk is legyen fontos szempont.

Bella Violetta

Budai Ferenc olyan ventilátorokat mutatott, amelyek falra szerelhetők, asztalra vagy teleszkópos lábra állíthatók igény szerint. A legnépszerűbb termékük ára 28 ezer forint, de ez alatt is van több készülék.

Fotó: Rákóczy Ádám

Budai Ferenc, az Elektro Budai Szaküzlet tulajdonosa azt mondja, a ventilátorok esetében fontos a légköbméterhez választani a teljesítményt. 

– Ha kicsit vesz az ember, hatástalan. Ha túl nagyot, akkor begyullad a szem, itt fáj, ott fáj az ízület. Az álló ventilátorokat tizenöt-húsz négyzetméterre szoktuk ajánlani, az alatt az oszlopventilátorokat. Ezek kíméletesebben, széthúzva nyomják a levegőt. Kisebb helyet foglalnak és kevésbé borulékonyak. Az állók ára 9–12 ezer forint között van, az oszlopventilátorok nagyjából 15 ezer forinttól indulnak, ami legjobban fogy nálunk, az 28 ezer. Viszonylag új termék a felfúrható fali verzió, és egy-két éve a picike, kézi ventilátorokra is van kereslet.

Párával, csak dunszt ne legyen 

A ventilátorok után a következő kategória a beltéri léghűtők, amelyek ventilátorként is képesek persze üzemelni, de párásítással is fokozzák a hűvös érzetet. 
– A víz párolgáskor hőt von el a környezetétől. Ezeknek a szerkezeteknek a tartályába lehet jeget, jégakkut tenni, ezen keresztül kering a hűvös levegő – mondja Budai Ferenc. 
Ezeknek a veszélye, különösen egy ilyen csapadékos évben, hogy a bútorok mögött megjelenik a penész. 
– Jó, ha hirtelen enyhülés kell, de az ablakot érdemes kinyitni hozzá. Hosszú távon bedunsztolja a lakást, ami nem hiszem, hogy egészséges. Légzőszervi betegség esetén kimondottan nem ajánlom. De van vevőnk, aki nagyon elégedett vele. 

Mobil vagy beépített? 

– A mobillal kapcsolatban nehézséget jelenthet a kivezetés – mutat Budai Ferenc a légkondicionálók felé. Adnak hozzájuk gégecsövet, azt lehet az ablakon vagy kéménynyíláson át kivezetni. Ez teljes értékű klíma a maga nemében. Viszont nem annyira halk, mint egy split klíma. Hiszen ebben az esetben az is mind a gépen belül foglal helyet, ami a kültéri egységben szokott. Annak jó megoldás, aki ideiglenesen lakik valahol, vagy nem tudja, mikor, melyik helyiséget kell hűteni. Télire fűteni vele nem praktikus – hiába képes rá a gép. Nem életszerű, hogy az ember kinyitja az ablakot a hideget kifújni. A split klímákra négy-öt hetet kell várni, 250–300 ezer forint az induló ár, tehát duplája a mobil klímának, viszont cserébe télen is teljes értékű fűtésként tud üzemelni. Az átlagos ventilátorok 15–30 watt között fogyasztanak, a klíma viszont akár 800 wattot is ehet. 

Alapszabály, hogy a kinti és a benti hőmérséklet-különbség ne legyen 5–6 foknál több – erre int mindenkit Wágenhoffer Attila, a Wágenhoffer Klíma Kft. ügyvezetője is. 
Fotó: Csapó Balázs

Na de mi az egészséges? 

Dr. Winiczai Zoltán, a csornai Szent Margit Kórház igazgató orvosa azt mondja, fontos, hogy ezeket az eszközöket körültekintően használjuk. 

– A kinti és benti hőmérséklet között ne legyen 5 fok különbségnél nagyobb. Ha valaki agyonhűti magát, kilépve a hőségre rosszullét foghatja el. A légkondicionáló pedig úgy működik, mint egy porszívó, beszívja a környezetéből a port, és a baktériumok is megtapadnak a készülékben, ezért a rendszeres tisztítás, fertőtlenítés elengedhetetlen. Aki erről elfeledkezik, bekaphat egy legionellát, károsíthatja az egészségét. 

A fújás mértékén túl annak irányára is érdemes odafigyelnünk. 

– A sztrókkal is össze szokták keverni az arcidegbénulást, amit akár egy mindig egy oldalon leengedett autóablak is okozhat. De hasonló, ha valaki magára irányítja a légkondit. A lokális, tartós hideg hatására fellángolhatnak az ízületi fájdalmak. Jobb, ha az egész helyiséget temperáljuk. 

A párásító technikák inkább kültéren nyújthatnak enyhülést véleménye szerint. 

– Nem szabad állott vízzel üzemeltetni ezeket a készülékeket, minimum csapvízzel, még jobb, ha előbb felforralt és visszahűtött vízzel, hogy ne tegyük ki magunkat a vízpermettel a levegőbe kerülő kórokozóknak. Érdemes a normál, ötven-hatvan százalékos tartományban tartani a lakáson belül a párát, zárt térben nem ajánlott ennél több, mert az már kedvez a penészgombák elszaporodásának – teszi hozzá a főorvos. 
 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában