Pecások

2023.07.02. 18:44

Küldöttgyűlés volt tisztújítással, elismerések átadásával a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Vármegyei Szövetségénél

A Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Vármegyei Szövetsége május 20-án tartotta meg küldöttgyűlését Győrben. A vezetők és az elnökség ötéves megbízatása lejárt, ezért a rendezvényen tisztújítás is történt.

Ollári Gergely

Az eseményen részt vett dr. Dérer István, a Mohosz OHSZK főigazgatója, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivataltól Halwax Istvánné halászati szakügyintéző, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Önkormányzattól Méri Attila, a közbeszerzési bizottság elnöke, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság képviseletében Tatai Róbert szakaszmérnök és a vármegyei rendőr-főkapitányság képviseletében Stíer Attila alezredes úr.

A bevezetőben elhangzott, hogy a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Vármegyei Szövetsége – a jogelőd szervezeteket is figyelembe véve – megalapításának hetvenedik évfordulóját ünnepli. Az elnökség beszámolójában Ivancsóné dr. Horváth Zsuzsanna ügyvezető ismertette a tavalyi év legnagyobb kihívásait, a megvalósított fejlesztéseket és az elmúlt öt évre visszatekintve kiemelte a nagyobb beruházásokat, azok eredményeit. 2022-ben megvalósult többek között a saját tulajdonú ásványrárói tanyaház tetőszerkezetének felújítása, ezt megelőzően 2020-ban a vizesblokkok is megújultak. 2021-ben átépítésre került a Bagaméri-sólya, ugyanebben az évben elkészült az online horgásztérkép, melyet azóta 375.000-en tekintettek meg. A Marcalon megvalósított ívó- és ivadéknevelő terület hozza a tervezett várakozásokat. Komfortosabb lett a szövetség győri irodája. 2018 és 2023 között összesen 159 millió forint pályázati összegre pályázott sikeresen a győri szövetség.

Győr-Moson-Sopronban nőtt a horgászlétszám, 2018-ban 23.768, 2022-ben 29.177 volt az értékesített állami jegyek száma, ami 22,7%-os növekedés. A szövetség egyre többet fordít telepítésre, 2018-ban 71 millió forint, 2022-ben már 140 millió forint a tényadat, 2023-ra 170 millió forint van tervezve halasításra. Komoly erőforrásokat igényel a halőrzés megszervezése.

Forrás: Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Vármegyei Szövetsége

A küldöttek elfogadták az elnökség beszámolóját, a 2022. évi számviteli beszámolót, a felügyelőbizottság beszámolóját és a 2023. évi költségvetést. A hozzászólások során többek között Csiszár László, a Győr-gyárvárosi és Elektromos Sporthorgász Egyesület titkára és Prikler Sándor, az Újvárosi Horgász Egyesület elnöke vízügyi kérdésekben tett fel kérdést a küldöttgyűlésen a vízügyet képviselő szakembernek. Tatai Róbert szakaszmérnök válaszai mellett kitért a kisebb vízfolyások helyzetére is, illetve a napjainkban tapasztalható árvízi védekezési helyzetre.

A Mohosz OHSZK főigazgatója elismerően szólt a Győr-Moson-Sopron vármegyében zajló munkáról. A sportvezető részletesen ismertette a Magyar Országos Horgász Szövetség pályázati rendszerét, egyben minden egyesületi vezető figyelmét felhívta a pályázati lehetőségekre. Dr. Dérer István a fogási napló pontos, precíz vezetését és a fogási naplóban rögzített adatok Mohosz-rendszerbe történő feltöltésének jelentőségét emelte ki. A főigazgató elmondta, hogy példaértékű az együttműködés a vízügy és a győri szövetség között, ami üdvözlendő.

Ezt követően a jelölőbizottság ismertette az elmúlt egy évben elvégzett munkáját, majd beterjesztette szavazásra az előttünk álló öt évre szóló tisztségbeli megbízási javaslatokat. A küldöttek elfogadták a jelölőbizottság javaslatát, így 2023 és 2028 között a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Vármegyei Szövetségének elnöke Takács Péter, ügyvezető elnöke Ivancsóné dr. Horváth Zsuzsanna, alelnöke Nagy Csaba (Szigetköz HE) lesz.

Forrás: Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Vármegyei Szövetsége

Takács Péter újra megválasztott elnök és Ivancsóné dr. Horváth Zsuzsanna újra megválasztott ügyvezető elnök a jövőben is szolgáltató jellegű szövetséget ígért az egyesületi vezetőknek, ennek lényege, hogy a szövetség minél jobban tudja segíteni a tagegyesületek munkáját.

A küldöttgyűlésen kitüntetést vehetett át leköszönő elnökségi tagként Hargitai László, Limp Tibor és Tatai Róbert. Németh Lajos volt elnökségi tag a kitüntetését már nem tudta átvenni, mert a küldöttgyűlés előtt sajnálatos módon elhalálozott.

A szövetség ugyancsak kitüntetéssel ismerte el Szalay József, a Fertőszéplaki HE volt elnöke, Somogyi Vilmos, a Honvéd HE alapító tagja és Zalka László, a szövetség elköszönő társadalmi halőre munkáját.

Forrás: Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Vármegyei Szövetsége

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában