Étel, ital, sok-sok program

2023.06.18. 13:07

A védőnőkért és a közösségi életért - Jótékonysági Eperfesztivál Pinnyén - fotók

Egy civil kezdeményezésnek köszönhetően szombaton már második alkalommal rendeztek Pinnyén jótékonysági Eperfesztivált, melynek középpontjában a sokak által kedvelt gyümölcs állt. A kastélykertben lelkes háziasszonyok készítettek olyan epres finomságokat, amelyeket aztán a látogatók meg is kóstolhattak.

Varga Henrietta

Az ételek és italok mellett a jó hangulatú rendezvényen mindenki megtalálhatta a számára megfelelő programlehetőséget is, Gymstick edzés, családi ügyességi vetélkedő, kézműves foglalkozás és ugrálóvár színesítette az eseményt.

- A programot kettős céllal rendeztük meg. Egyrészt a becsületkasszából befolyt összeget a pinnyei Védőnői Szolgáltnak ajánljuk fel, másrészt pedig újra közösségi életet szeretnénk varázsolni a faluba, lehetőséget adva az embereknek arra, hogy kikapcsolódhassanak, élvezhessék egymás társaságát kötetlen keretek között - mondta el Leser Nikoletta a fesztivál megálmodója.

A rendezvény helyszínéül szolgáló sátor, hamar megtelt emberekkel, ki félénken, ki bátrabban vette birtokba a területet. Az egyik sarokban palacsinta és amerikai palacsinta készült, amelyet nem egy hölgy, hanem egy fiatalember készített. Elmondta, hogy a feleségének köszönhetően került a rendezvényre, otthon is ő készíti ezt a fajta finomságot a családjának, így adott volt, hogy a fesztiválon is bevállalja a nagyüzemi palacsintasütést.

Farkasné Edit egy csodálatos epres tortával készült, elsőre igent mondott, amikor Nikolett felkérte. - Örülök annak, hogy egy ilyen jellegű kezdeményezésnek a részese lehetek. Jó célért sütünk és nem utolsó sorban megismerhetjük azokat a fiatalokat, akik mostanában költöztek a faluba. Láthatóan mindenki jól érzi magát a fantasztikus programoknak és a finom ételeknek köszönhetően - mondta.

Kiss Virág és Kiss Józsefné Sopronból érkeztek a fesztiválra a rokonság invitálására. - Megkezdődött a vakáció, jöhet a nyár és ez a rendezvény kiváló ráhangolódás a következő időszakra - mondták.

Majorné Tomori Krisztina három gyermekével és testvérével látogatott a kastélykertbe. Három éve költöztek Pinnyére és nagyon örülnek annak, hogy az eperfesztiválnak köszönhetően igazi közösséget építhetnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában