Jogsi akár szeptemberre

2023.05.30. 09:53

Utánajártunk mennyi pénz és idő megszerezni a jogosítványt Győr-Moson-Sopronban

Már csak néhány hét és vége az iskolának, az egyetemisták is közelednek a vizsgaidőszak végéhez. A legtöbb fiatal megragadja a lehetőséget, hogy még a nyári szünetben elkezdje a jogosítvány megszerzését. De mennyi ideig tart és mekkora összeget kell rászánni, hogy egyedül is a volán mögé ülhessünk?

Dániel Viktória, Varga Henrietta

Elsősorban a 18–27 év közötti korosztály ül a volán mögé, ők teszik ki a tanulóvezetők közel hetven százalékát – mondja Miltner András oktató. A volánnál felvételünkön Karácsony Zsófia.

Fotó: Csapó Balázs

Korábbi években a vezetéstechnikai szakoktatók hiánya lassította a jogosítványszerzést. Miltner Andrást, az ATI Autós­iskola vezetőjét kérdeztük, mire készüljenek, akik most kezdenék az oktatást. 

– A közelmúltban négy új kollégát is sikerült felvennünk, így magabiztosan vágunk bele a nyári időszakba. Eddig nehezebb volt, mert mindenki délután két-három óra kö­­rül szeretett volna jönni. Ha valaki hamar kezd, a gyorsított KRESZ-tanfolyamunkkal, ami másfél hét, akár már szeptemberre is leteheti a sikeres vizsgát.
– Az a tapasztalatunk, hogy a személyes részvételű KRESZ-­tanfolyamok hatékonyabbak, többet lehet kérdezni, ha valaki nem ért valamit – tette hozzá Miltner András, majd kiemelte: a gyakorlati órák terén a szükséges 40 és 90 óra közt van. 

– A harminc nagyon kevés, ennyi idő alatt még nem szerez elég gyakorlatot a kezdő sofőr. Egy-két kivétel van, általában azok, akik már szereztek jogosítványt segéd-­motorkerékpárral. Mindenki szeretné lehetőleg olcsón megúszni, de ez életre szóló tudás. Ha az alapok felületesek, később fizeti meg az árát az ember. 

Elsősorban a 18–27 év kö­­zötti korosztály ül a volán mögé, ők teszik ki a tanulóvezetők közel hetven százalékát, a másik nagy csoport pedig az olyan anyukáké, akik gyermeket várnak vagy épp megszületett a csemete, és a napi fuvarozáshoz szükség van az autóra. 

De milyen mélyen kell ehhez a zsebünkbe nyúlni? 

– Ha az elméleti és a kötelező gyakorlati óraszámokat, az elsősegély-oktatást és a vizsgadíjakat összeszámoljuk, 376.100 forintra jön ki a teljes költség. A huszonöt év alattiak sikeres vizsga esetén 25 ezer forintot visszaigényelhetnek. A térség még olcsónak tekinthető a 8800–9200 forintos gyakorlati oktatásával, Esztergomban és Budapesten egy-egy óráért legalább tízezer forintot elkérnek. 

Sopronban is sokan szeretnék nyáron letenni a vezetéshez szükséges vizsgát. 

– Az, hogy mennyibe kerül a jogosítvány megszerzése, elsősorban attól függ, mennyit vezet az adott tanuló, ezért nehéz pontosan meghatározni. Egyénenként változik, kinek hány órára van szüksége ahhoz, hogy a jogosítványt megszerezhesse – mondta el Sziklai Emil, a soproni Sziklai-autósiskola vezetője. A vezetés minimális óraszámát és a levezetett ötszáznyolcvan kilométert mindenképpen teljesítenie kell a tanulónak, ez országosan meghatározott. Harminc óra a kötelező, amiből huszonkilenc óra a vezetés, a harmincadik pedig a vizsga – tette hozzá. 

Ma harminc óra alatt nem lehet elsajátítani a vezetést, általában szükséges a negyven-ötven óra, de van olyan tanuló, aki száz órát is vezet a jogosítvány megszerzéséig. 

– Elsősorban azt kell megtanulni, hogy hogyan kell közlekedni. Ha valaki levizsgázik, az nem jelenti azt, hogy megtanult autót vezetni, ahhoz folyamatos gyakorlásra, rutinra van szükség – zárta a beszélgetést. 
 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában