Összetartás

2023.04.18. 07:51

Kalandban születnek a cserkészbarátságok Sopronban

Sopronban két aktív cserkészcsapat is működik, melyek célja segíteni a fiatalokat abban, hogy aktív és elkötelezett felnőttekké váljanak. A cserkészet olyan mozgalom, amely egy egész életre szól, a világ legnagyobb gyermek- és ifjúsági szervezete.

Varga Henrietta

Jäckelné Kozák Piroska és Jäckel Gusztáv. Fotó: Szalay Károly

A cserkészet alapítója Lord Robert Baden-Powell veterán katona, aki az angol hadseregben szolgált. Mafeking ostrománál figyelt fel az ott segédkező gyerekek találékonyságára, ügyességére. Az ütközet során levelek továbbítására, információcserére használta őket, akik ettől hasznosnak és értékesnek érezték magukat. Miután visszatért Angliába, 1907-ben az angliai Brownsea szigetén próbatábort szervezett fiúknak, ahol kis csoportokban együtt táboroztak a szegény és módosabb gyerekek. Őrsöket alakított ki, amiket a legrátermettebb fiatalok, az úgynevezett őrsvezetők vezettek. Mindannyian sátorban laktak, közösen járták a természetet, horgásztak, sportoltak, játszottak, mindezt egyenruhában, ami elfedte a rangbéli különbségeket. 

– Magyarországon 1910-ben, Sopronban pedig 1912-ben alakult meg az első cserkészcsapat, amelyet a II. világháború után –ahogy Magyarországon mindenhol – feloszlattak. Jäckel Gusztáv, a soproni 364. Scarbantia csapat parancsnoka elmondta, hogy a rendszerváltást követően, 1989-ben elsőként a 364. Scarbantia alakult újjá a városban, őket követte a 66. számú Báthory László cserkészcsapat 1991-ben. – A két csapatban jelenleg is aktív cserkészélet zajlik, közel hatvan gyerekkel – tette hozzá. 

– A cserkészet olyan ifjúsági szervezet, ahol közvetlenül gyerekek foglalkoznak gyerekekkel, sokkal többet ad, mint a számítógép előtti időtöltés – mondta el Jäckelné Kozák Piroska. Kirándulásokat, nyáron táborokat szervezünk, ahol a cserkészek fogadalmat tesznek, a nagyobbak pedig megújítják azt. Ünnepélyes keretek között történik a tábortűz vagy a tábori mise után, amely felemelő érzést nyújt kicsinek-nagynak egyaránt. Péntekenként foglalkozásokat is tartunk, ahol kézműveskedünk, énekelünk, közösségépítő játékokat játszunk, de tanultunk már térképészetet is – mesélte. 

A cserkészetbe minden második osztályosnál idősebb gyermek jelentkezhet nemtől, felekezettől függetlenül. A munka őrsben folyik, amelyet olyan őrsvezető gyerekek vezetnek, akik középiskolás diákok. Egymástól tanulnak, egymásért vannak, megtapasztalhatják, hogy számíthatnak a társukra és mennyire jó egy közösséghez tartozni. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában