kisalfold.hu podcast

2023.04.25. 06:31

Fagyiszezon - Tölcséres kecskesajt: a győri Felsődiósi István az őszinte ízekben és az alázatban hisz

Úgy nyerte meg a Gelato Festival World Masters magyar selejtezőjét, hogy még sosem indult versenyen, és úgy készített kecskesajtos fagyit, hogy valójában utálja a kecskesajtot. A győri származású Felsődiósi István, a Lufi fagyizó tulajdonosa lapunknak ajánlotta a következő ízösszeállítást.

Bella Violetta

István számára a következő megmérettetés a magyarországi középdöntő lesz 2024 szeptemberében. Amellett, hogy biztatjuk, érdemes saját tesztnek is kitenni a zsűrizett alkotást. Fotó: Csapó Balázs

Az ismeretlenségből nagy nevek között győzni nem kis érdem. A győri származású Felsődiósi István legfőbb célja mégsem híressé válni, hanem őszinte és családbarát ízeket és helyet alkotni, a vendégek örömére. – Apukám mindig azt mondta, hogy nem a szereplés a fontos, hanem hogy a vendégeinknek jó legyen az, amit csinálunk. Ezért nem éreztem szükségét versenyezni, mert szeretnek minket Győrben. Remélem, a termékeinken tükröződik, hogy szeretnénk visszaadni ezt a szeretetet. Mi nem csak ebből élünk, imádjuk ezt csinálni. Én meg az az ember vagyok, aki mindennap szeretnék valamit alkotni.

Hallgassa meg!

– Szokták kérdezni, hogy mi az év újdonsága, de alig van nap, hogy ne lenne valami újdonság – mondta a Kisalföld érdeklődésére Felsődiósi István. – Sokkal fontosabb bármilyen címnél az, hogy a vendégeink mit gondolnak. Ez éltet és ez ad erőt, hogy menjünk és csináljuk mindig jobban. Mindig lehet tanulni. Van egy kilencéves kisfiam, őt is igyekszem arra nevelni, hogy nagyon fontos az alázat és a tisztelet. Remélem, ez is benne van ebben a fagyinkban. 

Megízlelte a sikert 

István most, hogy keresztfia heccelésére versenybe szállt, és be is zsebelte a győzelmet, azt mondja, szeretné folytatni. 

– Alkotni szeretnék. Me­­gyünk előre, sok-sok ötlet és inspiráció van a fejemben, szeretnék jobban kiteljesedni. Az eredeti szakmám szerint szakács vagyok, de nem dolgoztam benne szinte semmit. Nem szoktam főzni, de ha különleges alkalom van, mégis én főzök. Apukám valaha a szeszgyárnál dolgozott, az ízérzékemet tőle örököltem, és most tudom kamatoztatni. 

Vadszelídítő 

István eredetileg a maga számára szerette volna megszelídíteni a kecskesajt vad ízét, de végül zsűriszelídítő lett a kompozíció. 

– Meg kell találni az egyensúlyt az extremitás és a még továbbépíthető, finom ízek között. Hallgattam a versenyzőtársaimat, akik mestercukrászok, az ország krémje volt ott. Elmondták, hogy így szuvidáltak hozzá, meg hat napig érleltek… Nálunk, ha eszel egy fagyit, mondjuk azt a kecskesajtos fügét pisztáciaköntösben, akkor azt érzed ízben, ami a nevében van benne. Az önmaga egyszerűségével hat, csak tiszta legyen és őszinte! 

A nyertes Go(a)t Milk?, azaz a kecskesajtos füge pisztácia­köntösben nemcsak a hungarikumnak tekinthető kecskesajtot alakítja desszertté, de házi fügelekvárjával és roppanós elemként a kétszer pirított pisztáciával igazán különleges élmény. István azt ajánlja, ha más ízzel együtt fogyasztjuk, ez legyen a tölcsérben alul, mert az intenzitása után minden más íz nagyon semlegesnek, mondjuk ki, snassznak hat. 

A Lufi egy fogalom 

A Lufi azonban nem csak egy fagyizó, ahol megkapja az ember a finomságot és már sétál tovább. A Lufi kezdettől egy hely is, ahol jó találkozni, időt tölteni, ott ragadni. 

– Nálunk, ha eszel egy fagyit, akkor azt érzed ízben, ami a nevében van benne – ígéri Felsődiósi István. - Fotó: Csapó Balázs

– 1986-tól üzemeltette apukám a fagyizót, itt nőttem fel, itt töltöttem a gyerekkorom javát. Amikor a feleségemmel átvettük, azt gondoltuk, olyanná kell tenni, mint amilyen a családunk. Gyerekbaráttá, biztonságos környezettel, hintával, játszótérrel. Komplexszé akartuk tenni, hogy a családoknak egy program legyen eljönni fagyizóba. Sok olyan vendégünk van, aki egykor gyermekként jött, most pedig hozza a saját gyermekét. 
István számára a következő megmérettetés a magyarországi középdöntő lesz 2024 szeptemberében. Amellett, hogy biztatjuk, érdemes saját tesztnek is kitenni a zsűrizett alkotást. Ménfőcsanak mellett Écsen, Péren és Győrszentivánon is megkóstolhatjuk a győztes fagyit, vagy azt az őszinte, családbarát ízkombinációt, amiről István beszélt. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában