Horgászat

2023.01.19. 09:35

Harminc százalékkal drágulnak a területi jegyek - Sikeres év után várják a jövőt a horgászok Győr-Moson-Sopron

A Sporthorgászok Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége köszöni azoknak a munkáját, akiknek a segítségével a vármegyében még több horgászt tudtak kiszolgálni, hiszen tavaly az állami jegyek értékesítése alapján az eddigi legmagasabb horgászlétszámot érték el.

kisalfold.hu

A szövetség új típusú jegyekkel is igyekszik kielégíteni a horgászat iránt érdeklődők igényeit.

Az összes értékesítés 5,4%-kal haladta meg a 2021-es évit. Örvendetes a gyermeklétszám emelkedése. Már 4495 gyermek horgászik vármegyénkben. Az online vizsgáztatás gördülékenyen zajlott. 41 vizsganapon 724 fő jelentkezett, 649 fő jelent meg, akik közül 595 fő (92%) tett sikeres vizsgát. Köszönik a segítséget Halwax Istvánné halgazdálkodási főfelügyelő asszonynak, aki a kormányhivatalból volt a vizsgákon. A szövetség 2022-ben is minden Mohosz-pályázaton részt vett és 20.015.690 Ft pályázati forrással gazdálkodott, amelyeket a Mohosz a horgászok által befizetett Egységes Szövetségi Hozzájárulásból (ESZH) forgatta vissza, így segítve a vármegyei szövetségek és természetesen az egyesületek működését. 

Egyre többen pályáznak 

Győr-Moson-Sopronból is egyre több egyesület él a Mohosz által meghirdetett pályázati lehetőségekkel. Az őszi, Mohosz által kiírt „Standard és preferált őshonos halfajok telepítése, visszatelepítése” pályázaton a szövetségen kívül 21 egyesület indult és ebből 19 nyert összesen 10.865.000 Ft-ot (ehhez jön még a szövetség 2.000.000 Ft-ja). Sokan adtak be pályázatot hal- őri és vízpartfenntartó eszkö- zökre – ezekre a Mohosz közbeszerzést írt ki, így beszerzésük még folyamatban van. Tavasszal felújításra került a kikötő Ásványrárón, az ősz végén pedig megtörtént a tanyaház tetőfel- újítása önerőből. 
A nyáron megújult a szövetségi iroda is. Halőri csapatuk tavaly is gyarapodott 2 fővel és halőri eszközökkel. 

Új típusú jegyek is válthatók 

Vármegyénket sem kíméli a minden területen tapasztalható infláció, a hal árának, az energia, az üzemanyag árának emelkedése, így szükségessé vált a területi jegyek árainak átlag 30%-os emelése. A behúzós-behordós bojlis-behúzós- behordós jegyre változik. Csónakból bojlis horgászatot csak bojlis-behúzós-behordós jeggyel lehet folytatni. A horgászturizmus érdekében létrehoztak egy 7 napos és egy 72 órás bojlis-behúzós-behordós jegyet, hogy a rövidebb idejű itt- tartózkodást segítsék. A Balaton mintájára a 72 órás jegy árát 20.000 Ft, a heti jegy árát pedig 35.000 Ft-ban határozták meg. 
horgászrendi változások 

Változik az országos kvóta. Január 1-jétől nemcsak az összes darabszámot határozzák meg, hanem az elvihető hal tömege is változik az országos szabályok szerint. A Mohosz hasznosításába tartozó halgazdálkodási vízterületek fogásai esetében a napi darabszám-korlátozás alá eső őshonos halfajokból évente és együttesen legfeljebb 150 kg-ot, a napi darabszám-korlátozással nem érintett őshonos halfajokból évente és együttesen összesen legfeljebb 100 kg-ot tarthat meg a horgász. A területi jegyekhez kapcsolódóan az összevont folyóvízi és a Rába-jegyekkel a felnőtt horgász naponta maximum 7 kg egyéb halat tarthat meg (kivéve busa, törpeharcsa), a kedvezményezett horgász maximum 5 kg-ot. A Zátonyi-Duna és Mosoni-Duna-holtág jegyekkel a korábbi 5 kg marad az elvihető egyéb hal mennyisége, a fenti összes mennyiség betartásával. A Rába-jeggyel január 1-jétől összesen 30 darabszám korlátozással védett hal vihető el a felnőttjeggyel, míg a kedvezményezett jeggyel 15 db. 

Etikus halfogás 

Az elmúlt évek során sokan nem megfelelően értelmezték a törvényt, ezért a Mohosz által közzétett Országos Horgászrendben kiemelték, hogy fajlagos tilalmi időszakban a védelmet élvező, illetve ívó halfajra, valamint méretkorlátozással védett halfajok méreten aluli egyedeire célzottan horgászni etikátlan és tilos. Amennyiben az adott horgászhelyen sorozatosan (már 3 db) méreten aluli vagy fajlagos tilalom alatt álló hal akad horogra, a halállomány kímélése érdekében horgászati módszert, illetve szükség szerint horgászhelyet kell változtatni. A félreértések elkerülése végett ezt a távolságot minimum 50 m-ben határozták meg. Ezt a jövőben nagyon szigorúan ellenőrizni fogják. 

A bojlis horgászat a szövetség természetes vizein kizárólag Catch and Release módon gyakorolható. 14 mm-nél nagyobb csalival (kivéve élő vagy élettelen állat, pl. kishal, nadály, gilisztacsokor) történő csalizás hajszálelőkén felkínálva békéshalra való horgászat esetén kizárólag bojlis-behúzós-behordós jegy vásárlásával lehetséges. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában