kisemmizték

2021.07.11. 08:54

A kommunizmus tette tönkre: Vitéz Kovács Ferenc jól menő vendéglős volt Csornán

Vitéz Kovács Ferenc népszerű vendéglőse volt a második világháború előtti Csornának. Ügyes üzletember lévén gyarapodott, még szőlőbirtokot is vásárolt. A kommunista rendszer azonban kisemmizte, vendéglőjét, a mai ifjúsági házat elvették tőle. Unokájával jártuk be újra a felújított épületet.

Cs. Kovács Attila

Varga Istvánt mindig megérintik az emlékek, ha nagyapja egykori vendéglőjénél jár. Most örül az épület felújításának. Fotó: Cs. K. A.

Fotó: Cs. Kovács Attila

A csornai Erzsébet királyné utcai ifjúsági ház évtizedek óta a Pántlika néptáncegyüttes otthona. Azt azonban már csak az idősebb helyiek tudják, hogy az épület a múltban fogadóként, kocsmaként működött. Egy tehetséges és ügyes ember volt a tulajdonosa: vitéz Kovács Ferenc. Őt és családját a kommunista rendszer tette tönkre.

Megvette a Jóbarátot

Kovács Ferenc Dénesfán született 1887-ben. Bécsújhelyen tanulta ki a hentesszakmát. Végigküzdötte az első világháborút, hősiességéért vitézi címet kapott. Egy ciráki lányt, Horváth Angélát vette el feleségül. Csornán, az Andrássy utcában nyitotta meg első vendéglőjét az 1920-as években. 1937-ben vette meg a mai ifjúsági házat a Gőgös családtól, akkori nevén a Jóbarátot. Sokkal nagyobb terület tartozott hozzá, mint most, hátsó kertje egészen a kórházig húzódott.

Varga Istvánt mindig megérintik az emlékek, ha nagyapja egykori vendéglőjénél jár. Most örül az épület felújításának. Fotó: Cs. K. A.

A kocsiszínben tizenkét lovas szekér fért el, mellette a hatalmas istálló. A mai táncteremben, ahol a színpad van, működött az ivó, az északi oldalon pedig vendégszobákat alakítottak ki.

Ügyes üzletember volt

„Kovács Ferenc gyorsan népszerű vendéglőssé, egysége közösségi hellyé vált. Rendeztek nála tánciskolát, vívóbált, nőegyleti teaesteket, mulatságokat. Ő maga ügyes üzletemberként ténykedett és mindig újításokon törte a fejét” – mutatta be Kovács Ferencet Szalay Balázs helytörténeti kutató. 1941-ben például a visszacsatolt Bácskában szőlőbirtokot vásárolt, hogy jó minőségű, saját borral lássa el vendégeit. A világháború után aztán a család mindent elvesztett, tönkretették, kisemmizték őket.

Varga István, Kovács Fe­renc unokája Kapuváron él. Ő mesélte el a Kisalföldnek nagyapja kálváriáját.

Mindenét elvették

– A második világháború után elvettek tőle mindent. A kocsmáját, a földjeit, a jószágait és persze az ismét elcsatolt Bácskával a szőlő is odalett. A vendéglő régi kamrájában és pajtájában alakítottak ki számukra szükséglakást, amiért lakbért fizetett. Nagyapám húszéves fia, a nagybátyám nem tudta elviselni az állandó zaklatást, a megaláztatásokat, a fenyegetéseket és 1951-ben öngyilkos lett. Fia elvesztését nagymamám nem volt képes feldolgozni és rövidesen ő is meghalt. Nagyapám hentesként nem vállalhatott munkát, ezért a téeszben helyezkedett el. Idős korára édesanyámékhoz költözött, Fertőszentmiklósra. Ott is halt meg 1978-ban, a csornai Szent Antal-temetőben temettük el a nagyanyám és a nagybátyám mellé – idézte fel nagyszülei sorsát Varga István.

Régi emlékek

Mint mondta, ha Csornán járt, néha elsétált az egykori vitéz Kovács-vendéglőhöz és olyankor mindig megérintették a régi emlékek.

– Nagyapám nem szívesen és keveset beszélt a megpróbáltatásairól. Inkább édesanyám elmondásából ismerem a történetet. Jól emlékszem azonban a lakásra, ahol meghúzhatta magát szegény, hiszen gyakran látogattuk. 1973-ig lakott Csornán. Az elmúlt években, ha erre jártam és a kapu nyitva volt, bejöttem és körülnéztem az udvarban. Egyedül voltam és emlékeztem a nagyszüleimre. Hogy mi lett volna, ha nincs a kommunista rendszer és a családnál maradhat a vendéglő? Ezen nem gondolkodom, már úgyis hiába sajnálkoznék. Inkább örülök, hogy most ismét a régi fényében áll az épület. Az újságban olvastam, hogy felújították, szívesen jöttem el megnézni.

Nem kapták vissza

Varga István még elmondta: a rendszerváltáskor a család megpróbálta visszaszerezni a házat, de nem sikerült. Szülei a nagyapa elvett földjei után annak idején kaptak némi kárpótlást. Persze a bácskai szőlőbirtok sem került vissza vitéz Kovács Ferenc utódaihoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában