virágom, virágom

2021.04.22. 12:50

A piacon lesz a hagyományos virágosztás Kapuváron

Április 29-én csütörtökön, reggel 7 és 12 óra között rendezik meg a hagyományos kapuvári virágvásárt. Ezúttal a piac a helyszín.

kisalfold.hu

„A Kapuvári Piac virágárusaival együttműködve tartjuk meg idei hagyományos tavaszi virágvásárunkat április 29-én, csütörtökön, a helyszín így ezúttal a kapuvári piactér lesz„ – beszélt az előkészületekről Németh D. László, a virágvásárt szervező és piacot üzemeltető Kapukom kft. ügyvezetője.

A virágosztás Kapuvár hagyományos éves tavaszi virágvására, amelyet idén a piacon tartanak.

Hagyományosan 8-12 ezer évelő balkonnövény szokott április utolsó hétvégéjén gazdára találni a kapuvári rendezvényen, ezek a virágok aztán a kisváros ablakait, kiskertjeit díszítik. Ugyanennyi kerül később a városi közparkokba is, így ezekkel együtt lesz csodásan virágos nyaranta Kapuvár.

„A járvány miatt már tavaly is rendhagyó megoldásokkal tudtuk csak fenntartani a kapuváriak körében népszerű tradíciót. Idén ismét változtattunk, így talán egyszerűbb és biztonságosabb is lesz a vásárlás. Ezúttal a kapuvári piac virágárusaival együttműködve jelentős, 20 százalékos árkülönbséggel tudjuk biztosítani a balkonnövényeket, muskátlikat. Korábbi partnerünk a virágosztásban a Kapuvári Virágkertészet csaknem évtizedes segítségét és támogatását köszönöm, a járvány után remélem ismét visszatérhetünk a megszokott keretek közé is, új partnereinknek pedig köszönöm a pozitív fogadtatást” – mondta el Németh D. László, ügyvezető.

Hozzátette, ”idén úgy gondoltuk, a piacunk alkalmas arra, hogy ne két helyszínen kelljen felügyelnünk egy időben a járványügyi szabályok betartását, amelyek a vásár idején is érvényesek. A Kapuvári Piac virágárusai pedig egyöntetűen a „virágosztás” ügye mögé álltak. Így teljes kínálatukra, ami mindezekből eredően szélesebb választékot képvisel, mint a korábbi évek szortimentje, vállalják a jelentős, 20 százalékkal csökkentett kedvezményes árat az április 29-i napon, a piacon. Lesz virág tehát bőven. Partnereink nem csak kedvezményes árakkal, hanem kibővített kínálattal is várják a kapuváriakat és környékbelieket.Azt kérjük a vásárlóktól, tartsák a korlátozó intézkedéseket, a szociális távolságot, viseljenek arcmaszkot és találkozzunk csütörtökön a kapuvári virágvásáron, ezúttal a piacon.”

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában