Harmadszori próbálkozásra sikerült lecsalogatni

2021.01.30. 12:37

Mosómedve bújt meg a padláson Sopronkövesden – Fotók, videók

Mosómedvék bukkantak fel a közelmúltban a Sopron környéki településeken. Bár első látásra igen barátságos, intelligens állatok, a természetvédelmi szakemberek óva intenek a befogadásuktól, mert ragadozók lévén nagy kárt tudnak okozni.

Bódvai Ildikó

Forrás: Nektek Ugatunk Állatvédő Egyesület

– Új év első napján, hajnali öt körül néztem ki az ablakon, amikor észrevettem a farakás tetején a mosómedvét. Nyitott garázsunk van, valószínűleg annak a padlására fészkelte be magát. Korábban nyolc tyúkot is elintézett, de már vagy két hete szerencsére nem látjuk – mondta el a sopronkövesdi Prájczer István.

Nem tudni, hogy ugyanarról az állatról van-e szó, de a Nektek Ugatunk Állatvédő Egyesület tagjai szerdán befogtak egy mosómedvét Sopronkövesden.

– Eredetileg túlszaporodott cicákért mentünk a településre, amikor a szomszédból szóltak, hogy egy mosómedve költözött be a padlásukra. Kérték, hogy segítsünk kicsalogatni onnan, mert több tyúkot is elkapott náluk – mondta Tölli-Molnár Beáta, az egyesület elnöke.

– Nem volt egyszerű, kellett egy nagyobb méretű befogóketrec, amit a Soproni Madármentők Alapítványtól kaptunk kölcsön. Másfél órás próbálkozás után sikerült a padlásról lecsalogatni és befogni. Mivel idehaza a mosómedve tartása és szaporítása is tilos, ezért megfelelő befogadóhelyet kellett keresnünk. A Budakeszi Vadaspark vállalta, hogy gondját viselik, oda szállítottuk el – tette hozzá az állatvédő, akitől azt is megtudtuk, Gordonnak nevezték el az amúgy nagyon barátságos állatot, aki valószínűleg megszökött valahonnan, mert egyáltalán nem félt az emberektől.

– Egyre gyakrabban kapunk bejelentést invazívan terjedő állatfajokról, például mosómedvéről és nyestkutyáról. Senkinek ne jusson eszébe magához édesgetni ezeket az állatokat, mert nagy pusztításokat tudnak okozni az őshonos fajok között. Hobbiállatként se tartsanak ilyet, ha pedig valahol találkoznak velük, hívják az állatvédőket vagy jelezzék nekünk – figyelmeztetett Pellinger Attila, a Fertő–Hanság Nemzeti Park természetmegőrzési osztályvezetője.

– Mivel ragadozó, mindenevő és ügyesen mászik fára, a tojásoktól a kisebb madarakig szinte mindent megeszik. Ráadásul nemcsak a vadon élő állatok szaporulatait pusztítja el, hanem mint a mostani példa mutatja, a háziállatok között is tud pusztítani – tette hozzá.

A mosómedve észak-amerikai elterjedésű faj. Európába értékes prémje miatt telepítették be az 1920-as években, azóta számos európai országban, köztük Magyarországon is megtelepedett. Hazánkban az 1980-as években észlelték először, megjelenése részben a szomszédos országokból való terjedésének, részben a hazai állattartóktól való kiszabadulásának volt köszönhető. Mivel kiváló az alkalmazkodóképessége, szinte minden területen megtalálja az életfeltételeit.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában