Produkció, zene, tánc

2023.11.03. 06:00

Lábas Viki nem hagyna ki egy fagyit a győri Dunakapu téren – a Margaret Island rendhagyó produkcióval érkezik a városba

Október közepén kezdődik a Margaret Island „Szabadon szép a tánc” elnevezésű országos turnéja a Szegedi Kortárs Balett közreműködésével, amely során Győrbe is ellátogatnak november 12-én. A produkcióról, a zenéről, a táncról és a városról a zenekar frontemberével, Lábas Vikivel beszélgettünk.

Ollári Gergely

Fotó: Kósa Zsolt

– Szokatlan formában mutatkozik be a Margaret Island Győrszentivánon, egy országos turné keretében. Mesélnél arról, mitől is egyedi ez az előadás? Mi teszi különlegessé?

– Tavaly a „Senki nem felel” című dalunkhoz már forgattunk olyan klipet, amiben táncoltam. Ezt szintén Czár Gergely rendezte. Innen jött az ötlet, hogy milyen jó lenne még egy kicsit táncolni. Ezért kerestük meg ismét Gergelyt és a Szegedi Kortárs Balettet, akik nyitottan álltak az ötletünkhöz. A turné során hat táncművész csatlakozik hozzánk, és én is kilépek egy kicsit a komfortzónámból, hiszen az előadásokon én is táncolni fogok. Ennek a turnénak az egyik állomása lesz majd november 12-én, Győrszentivánon, a Molnár Vid Bertalan Művelődési központ. Az előadás során természetesen Margaret Island dalokat fogunk játszani az új EP-ről és persze számos korábbi közismert szerzeményt, melyeket áthangszereltünk.

Fotó: Hegyi Jólia

– Te is táncolsz majd ezen az előadáson. Hogyan zajlottak a próbák, a felkészülés?

– Már év eleje óta zajlanak a próbák, sőt tánc korrepetitorhoz is jártam, aki segített a lépések elsajátításában. Nagyon felszabadító a tánccal kifejezni az érzéseket. Várom, hogy a közönség is lássa, min dolgozunk ilyen sokat. Korábban a tánccal egyébként nem sok kapcsolatom volt. Testnevelésből felmentett voltam, futni a mai napig nem szeretek. Ettől függetlenül gyakran eljárok jógázni és pilates-re is. A tánc egyébként lenyűgöző, és szép kifejező műfaj. A produkció, a „Szabadon szép a tánc” egy kicsit a reményről is szól. Reménysugarakat adunk egymásnak, amikből aztán világokat építünk és bontunk le. Aztán újra felépítjük. A tánclépésekkel kifejezzük mindazt, ami foglalkoztat bennünket. Magánéleti és társadalmi kérdésekre, problémákra is reflektálunk a műsor alatt.

Fotó: Hegyi Júlia

– Miért érdemes majd ellátogatni erre a novemberi produkcióra?

– Aki szeretne meghatódni, az semmiképp se hagyja ki. A darab mozgalmas és egyben lenyűgöző. A profi táncosok mozgása pedig gyönyörű látványt fog nyújtani.

– Mennyire ismerős számodra Győr? Gyakran jársz erre?

– Évente 4-5 alkalommal biztosan megfordulunk Győrben. Sok helyen felléptünk már, a Dunakapu téren, a Bridge-ben, a Rómerben, vagy éppen egyetemi napokon, illetve kisebb klubkoncerteket is adtunk már a városban. Eddig is fontos helyszín volt az életünkben a folyók városa. Kedvenc helyszínem nincs, de nagyon szeretem a Dunakapu teret. Ráadásul a zenekar tagjai velem együtt imádják a fagyit, ezért, ha erre járunk, szinte kihagyhatatlan számunkra, hogy ne együnk egyet a város legszebb terén. Emellett tisztán emlékszem még a Tejivóra, és felejthetetlenek a hangulatos belvárosi kis kávézók is.

Fotó: Rausz Ticia

– Melyek a közeljövő tervei, céljai a zenekarnak?

– Jövőre lesz tíz éves a zenekar, ezt szeretnénk méltón megünnepelni, ráadásul kijön majd az ötödik nagylemezünk is. Addig még télen, és jövő év elején is születnek új dalaink. A szülinapi koncertet a fővárosban adjuk majd, de a jubilálás alkalmából szeretnénk az új lemezzel is turnéra indulni, aminek reméljük Győrben is lesz majd állomása.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában