Orvost hívtak a Survivorba

2023.10.04. 13:37

A győri Kiss Viktória csapata meleg étel és tűz nélkül maradt a szigeten + galéria

Kiss Viktória az RTL túlélő műsorának egyetlen megyei, győri szereplője, aki a Jarakay törzs, azaz a piros csapat tagja. Az idei évadban a generációk csapnak össze, így különböző korosztályok mérkőznek egymással. A piros csapatot a „veteránok”, vagyis már komolyabb élettapasztalattal rendelkező kiválasztottak alkotják.

Ollári Gergely

Forrás: RTL

Az első napnyugta után nehéz napra ébredtek a táborlakók. Ráadásul egyértelműnek tűnik, hogy kihívás lesz megszokni az éjjeleket a Fülöp-szigeteken. Többen szemhunyásnyit sem aludtak a felállított táborukban, Viktória azonban nem tartozott közéjük, ébredés után energikusan járta körbe társaival „új otthonát” és fedezte fel a szigetet. A győri revizor könnyen beilleszkedett, csapattársai, Simi és Kornél személyében pedig látszólag, azonnal bizalmasokra lelt.

A kék és a sárga csapat is a sziget megismerésével töltötte a reggel első óráit, majd a játékosok elkezdtek beszélgetni egymással. A nap játéka a zsákmányszerzésről szólt, tűzgyújtó felszerelést (eszközök, száraz fa) nyerhetett a győztes csapat. A hattagú gárdáknak a feladat első részében száz kilogrammos faltörő kost kellett a fejük felett tartaniuk, majd a második fordulóban akadálypályán bizonyíthatták ügyességüket. Viktóriáék érdekes döntést hoztak, taktikai okokból hamar eldobták a nehéz súlyt, mivel az első nap már sikerült tűzgyújtó eszközt beszerezniük.

A műsorvezető azonban rossz hírt közölt velük: elveszi tőlük a tűzgyújtó eszközüket. Ezt az indokolta, hogy az előző nap a tűzgyújtáshoz tampont használtak. A versenyszabályzat azonban kimondja: nem lehet ruhadarabot, bármilyen vattát, vagy egyéb anyagot használni tűzgyújtáshoz. Így megtudták: meleg ebéd és vacsora nélkül maradnak. A fizikailag megterhelő akadályversenyt végül a kék csapat, a Karagatan törzs nyerte, ezzel megszerezte a zsákmányt.

A jó hangulat azonban nem tartott sokáig, hiszen a sárga törzs egyik versenyzője, Zsombor orvosi ellátásra szorult. Ő nem is tért vissza azonnal a sárgák táborába. A piros csapat tagjai táborukhoz visszatérve átbeszélték döntésüket. Taktikai okokból engedték el a feladatot, ám több törzstag is nemtetszését fejezte ki a döntés iránt, köztük Viktória is, aki inkább folytatta volna a próbát, Simivel együtt. Tűz nélkül pedig rizs és bab helyett kókuszt fogyaszthattak.

Az adás végén megnyugodtak a sárgák. Zsombor az orvosi ellátás után visszatért törzsébe, vagyis nem kellett feladnia a versenyt.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában