Labdarúgó NB I

2022.04.28. 09:26

Sporttörténelmet írhat a Kisvárda

Tizenkét nappal a Magyar Kupa döntője előtt a bajnokságban csap össze egymással a két finalista: a labdarúgó OTP Bank Liga 30. fordulójában a Paksi FC a már aranyérmes Ferencvárost fogadja.

A két zöld-fehér csapat közül a Paks számára fontosabb a mérkőzés, mert úgy áll a negyedik helyen, hogy három csapat követi legfeljebb két pont különbséggel, azaz pontvesztés esetén könnyen hátracsúszhat. A fővárosiak múlt héten bebiztosították 33. bajnoki címüket, így nekik tét nélküli lesz a forduló pénteki nyitómeccse.

A Ferencváros sorozatban 14 tétmérkőzésen maradt veretlen, legutóbb viszont éppen a Pakstól kapott ki: február elején Bognár György együttese nagy meglepetésre 3-0-s diadalt aratott a Groupama Arénában.

A második Kisvárda és a harmadik Puskás Akadémia bebiztosíthatja nemzetközi kupaszereplését, előbbi ráadásul története során először léphetne ki az európai porondra. Az egyaránt 49 ponttal álló csapatoknak ehhez nem elég győzniük a Budapest Honvéd otthonában, illetve a vendég Mezőkövesd ellen, szükségük van a Paks és az ötödik MOL Fehérvár pontvesztésére is, utóbbi a Debrecen vendége lesz.

Hétvégén akár a kiesés kérdése is eldőlhet: amennyiben a Honvéd legyőzi a Kisvárdát, akkor a sereghajtó MTK csak akkor tarthatja életben bennmaradási reményeit, ha szintén nyer Zalaegerszegen, míg a Gyirmótnak ehhez elég egy pontot szereznie Újpesten.

OTP Bank Liga, 30. forduló:

péntek:
Paksi FC-Ferencvárosi TC 20.00

szombat:
Puskás Akadémia FC-Mezőkövesd Zsóry FC 14.45
Budapest Honvéd-Kisvárda Master Good 17.00
Debreceni VSC-MOL Fehérvár FC 19.30

vasárnap:
ZTE FC-MTK Budapest 14.30
Újpest FC-Gyirmót FC Győr 17.00

A tabella:

1. Ferencváros          29 19   5   5    51-23  62 pont – bajnok
2. Kisvárda Master Good 29 13  10   6    44-31  49
3. Puskás Akadémia FC   29 13  10   6    38-30  49
4. Paksi FC             29 12   5  12    69-55  41
5. MOL Fehérvár FC      29 11   7  11    40-40  40
6. Újpest FC            29 11   6  12    43-41  39
7. ZTE FC               29 10   9  10    38-47  39
8. Mezőkövesd Zsóry FC  29 10   7  12    34-42  37
9. Debreceni VSC        29  9   8  12    43-45  35
10. Budapest Honvéd      29  9   6  14    45-47  33
11. Gyirmót FC Győr      29  6   9  14    27-42  27
12. MTK Budapest         29  6   8  15    19-48  26

Borítókép: A felcsúti Shahab Zahedi Tabar (k) és a kisvárdai Lazar Æirkoviæ (j) a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójában játszott Puskás Akadémia FC – Kisvárda Master Good mérkőzésen a felcsúti Pancho Arénában 2022. április 17-én. A mérkőzés 0-0-s döntetlennel ért véget. Fotó: MTI/Kovács Anikó

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában