Szabadidős vízisportesemény

2022.03.23. 18:00

Már lehet nevezni a Balaton-átevezésre

Elindult a nevezés az idei Balaton-átevezésre, az ország egyik legnagyobb szabadidős vízisporteseménye július 30-án várja résztvevőit Zamárdiban.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) idén már ötödik alkalommal rendezi meg az eseményt, amely évről évre egyre több sportolni vágyót csábít a Balatonra. A hatalmas érdeklődés miatt az átevezés tavaly Fonyódról Zamárdiba költözött, ahol mintegy 4200-an szelték át kajakkal, kenuval, SUP-pal vagy sárkányhajóval a tavat.


Az idei átevezést július 30-án, szombaton rendezzük. Érdemes azonban korábban érkezni, ugyanis péntektől vasárnapig egy háromnapos sportfesztivált rendezünk a Zamárdi Szabadstrandon, amelyre várjuk többek között a tavaly kilátogató mintegy tízezer embert is– idézte az MKKSZ hírlevele Berényi Pétert, az MKKSZ szervezési- és marketing igazgatóját.  „Nagy öröm számunkra, hogy névadó szponzorunk újra az idén 25. születésnapját ünneplő Hervis Magyarország lesz. Velük sikerült egy hosszú távú együttműködési megállapodást kötni, 2024-ig.”


Az útvonal nem változik, az indulók Zamárdiból elrajtolva Tihany érintésével keresztezik majd a Balatont, a táv oda-vissza körülbelül nyolc kilométeres lesz.


Nevezni a balatonatevezes.hu oldalon lehet, ahol az eseménnyel kapcsolatos tudnivalók folyamatosan frissülnek. Azok, akik július 5-ig jelentkeznek, hivatalos pólót kapnak.

Borítókép: résztvevők célba érkeznek a 10. alkalommal megrendezett Balaton-átevezésen Fonyódnál 2021. augusztus 28-án (MTI/Vasvári Tamás)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában