bizakodás a jövőben

2020.04.06. 20:54

Körülbelül 15 magyar úszó kaphatta el a koronavírust

Sós Csaba, a magyar úszó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a nemzeti csapat és a szakmai stáb tagjain elvégzett koronavírus-tesztek közül körülbelül 15 lett pozitív. A szakember ezt hétfőn a Sport TV Mai Helyzet című műsorában mondta el, hozzátéve, hogy nagyjából száz vizsgálatot végeztek el.

Neveket nem említett, de négy versenyző, a 2016-os riói olimpián 800 méter gyorson bronzérmes, a tavaly nyári kvangdzsui világbajnokságon 200 méter pillangón aranyérmes Kapás Boglárka, a világ- és Európa-bajnoki bronzérmes Kozma Dominik, a junior vb-második Horváth Dávid, valamint a vb-harmadik Bohus Richárd maga árulta el a múlt héten, hogy koronavírussal fertőzött.

Sós Csaba kijelentette, annak ellenére, hogy a felkészülést félbe kellett szakítani – minden külföldi edzőtáborból hazatért úszó számára megtiltották az uszodai edzéseket jövő szerdáig -, a magyar versenyzők nem kerülnek hátrányba riválisaikkal szemben, igazán az első hazai versenyeken derül majd ki, mennyire viselte meg a sportolókat a kialakult helyzet.

Az edző külön kitért a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinkára, akit a legkevésbé félt: „Ő az, aki minden mások számára katasztrófaértékű helyzetben is mindig a talpára esett. A személyét illetően bizakodó vagyok” – fűzte hozzá.

Sós Csaba szerint a tokiói játékok elhalasztása inkább azoknak jelent gondot, akik úgy tervezték, hogy az idei lesz az utolsó olimpiájuk: „A kihívás az, hogy az olimpiához igazít mindenki mindent. A társadalom is, a finanszírozás is, a versenyző is, beleértve a pályafutásukat. Emiatt lesznek kérdőjelek, de szakmailag nekünk ez nem lesz külön kihívás.”

A májusról augusztusra halasztott budapesti Európa-bajnoksággal kapcsolatban megjegyezte, nagyon bízik benne, hogy a kiírt időpontban meg tudják rendezni a versenyt.

„Egyesek megszólnak, hogy hajthatatlan vagy konok vagyok. Nem, egyszerűen muszáj bíznom abban, ami az aktuális napon a reális lehetőség. Aztán ha holnap arról dönt a LEN, hogy elhalasztja az Eb-t, akkor tudomásul fogjuk azt is venni.

De egyelőre ez az első olyan komolyabb verseny, aminek fix időpontot mondtak, és jelen pillanatban nincs változás” – szögezte le.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában