siker

2020.02.05. 08:28

Rangos elismerésben részesül a Magyar Jégkorong Szövetség alelnöke

Kovács Zoltán májusban kapja meg a díjat.

Kovács Zoltánt, a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) alelnökét Paul Loicq-díjjal jutalmazza a sportág nemzetközi szövetsége (IIHF).

A díjazott én vagyok, de az elismerés a magyar jégkorong elmúlt 25 éves fejlődésén dolgozóknak szól

- idézi az MJSZ a 19 éven át főtitkárként tevékenykedő Kovács Zoltánt. Hozzátette, reményei szerint a sportág továbbra is felfelé halad majd, és a jégkorong-társadalom az eddigiekhez hasonló sikereket fog megélni ezután is.

Az MJSZ alelnöke májusban, a svájci A csoportos világbajnokságon kapja meg a Halhatatlanok Csarnoka-tagsággal egyenértékű díjat, amit évente csak egy embernek ítélnek oda, aki nemzetközi szinten is kiemelkedően sokat tett a jégkorongért.

Kovács Zoltán 1994-től szövetségi titkár, majd 2017-ig főtitkár volt, azóta alelnökként tevékenykedik a szövetségben. A nevéhez kötődik számos hazai világbajnokság megrendezése, valamint a világelithez tartozó válogatottak Magyarországra csábítása. Az IIHF-ben az utánpótlás-bizottság, majd a jégpálya-bizottság tagjaként tevékenykedett.

A Halhatatlanok Csarnokába idén a világbajnok orosz Alekszej Jasint, az olimpiai és háromszoros világbajnoki ezüstérmes, Stanley Kupa-győztes finn Kimmo Timonent, az ugyancsak NHL-bajnok svájci Mark Streitet, valamint a dél-koreai jégkorong-szövetség elnökét, Csung Mong-vont iktatják be.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában