Az Év Dala 2024

2023.12.21. 18:05

Extra fordulóval tér vissza A Dal a Duna képernyőjére

Minden eddiginél több, összesen hatvan produkció kap lehetőséget a bemutatkozásra A Dal 2024. extra, előválogató adásában. Ezek közül választja ki a televíziós zsűri az élő showműsor 40-es mezőnyét – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) az MTI-vel.

MW

Rókusfalvy Lili (középen, b) és Fodor Imre műsorvezetők (középen, j) A Dal 2023 televíziós show-műsor döntőjében a versenyzőkkel a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai stúdiójában 2023. április 29-én

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

A több száz beküldött dalból a szakmai előzsűri kiválasztotta Az Év Dala 2024 cím várományosait. Hatvan előadó, illetve zenekar mérettetheti meg produkcióját a magyar dalok versenyének extra, előválogató adásában – írták a közleményben.

Évről-évre egyre színvonalasabb pályaművek érkeznek a dalválasztóra. A többkörös előszűrés a garancia arra, hogy csak a legígéretesebb produkciók szerepeljenek a képernyőn. Rendkívül erős mezőny állt össze, nehéz döntés vár az ítészekre, hogy a 60-ból kiválasszák a 40 élő show-ba bejutó versenydalt

– idézi a közlemény Szeleczky Ádámot, A Dal 2024 kreatív producerét, aki kiemelte:

„a fődíj is minden eddiginél értékesebb, hiszen egy világhírű stúdióban rögzített album mindig magában hordozza a nemzetközi karrier lehetőségét”.

A Dal több mint egy évtizede támogatja a műfaji sokszínűséget, a hazai előadókat, meghatározó eseménye a magyar könnyűzenei életnek. Az új évadban már nyolc héten át versengenek a dalok. A válogatókban ismét 40 dal mutatkozik be. Az elődöntőben crossover hangszerelést kapnak a produkciók, majd a döntőben már szimfonikus verzióban hangoznak el az idén 80 éves Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében. A minőség zálogaként a fordulókban neves zenei szakemberek segítik az ismert és pályakezdő előadókat – írták a közleményben.

A győztesnek egyedülálló lehetőséget biztosít a közmédia: az év dala előadója a legendás, nemzetközi Hansa Studios-ban készítheti el új lemezét a stúdió szakembereivel – beleértve a felvételi, keverési és masteringelési munkálatokat. Korábban olyan világsztárok rögzítették itt albumaikat, mint a U2, a R.E.M., a Depeche Mode vagy Iggy Pop – írták a közleményben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!