Színházi nevelés

2021.11.26. 09:43

Határokon átívelő tehetséggondozó programot indít az erdélyi Osonó Színházműhely

A projekt célja az iskolarendszeren kívüli, egyénre szabott, nem teljesítményorientált tehetséggondozás.

A Tehetséggondozás határok nélkül című programban hat magyarországi és hat vajdasági fiatal vehet részt – közölte csütörtökön az erdélyi színházműhely.

A Regisztrált Nemzeti Tehetségpont és Európai Tehetségpont minősítésű Osonó Színházműhely által kezdeményezett tehetséggondozó program az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával, a Nemzeti Tehetség Program keretében jött létre és két hétvégén keresztül biztosít színházi nevelésen alapuló személyiségfejlesztő, tehetségápoló műhelymunka-sorozatot a résztvevők számára. A tehetségprogram a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetséggel együttműködésben zajlik.

Az 50 órás intenzív projekt két fázisban valósul meg: november 26. és 28. között Budapesten, míg december 10. és 12. között a vajdasági Tóthfaluban. Mindkét helyszínen a programba bevont 12 magyarországi és vajdasági fiatal számára Fazakas Misi rendező és színházpedagógus, illetve Mucha Oszkár színész, tréner tart színházi nevelési, önismereti, személyiségfejlesztő, csapatkovácsoló, beszédkészségfejlesztő és színészmesterség műhelyfoglalkozásokat.

A projekt célja az iskolarendszeren kívüli, egyénre szabott, nem teljesítményorientált tehetséggondozás a diákéveikben járó fiatalok számára, amely révén a lehető legnagyobb eredményességgel lesznek képesek kibontakoztatni és érvényesíteni önmagukat.

A Csokonai Vitéz Mihály-díjjal kitüntetett Osonó Színházműhely számos tehetségprogramot szervezett az elmúlt évek során. A társulat, többéves tehetségsegítő munkája és rendszeres ifjúsági projektjei elismeréseként 2016-ban az Európai Parlament Ifjúsági Nagy Károly-díjának nemzeti győztese lett.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!