Krimi

2023.12.07. 04:05

Meghalt a férfi, akit Kisbér helyett Oroszlányban tett ki a betegszállító

Egy erdőben találták meg a holttestét.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Jan H Andersen

A kisbéri Sz. Ferencnek november 18-án veszett nyoma. A férfit éppen a kórházból szállították haza, de az út során kellemetlenségek adódtak, ezért Oroszlányban tették ki.

A férfit két hete senki sem látta és életjelet sem adott magáról. Élettársa, Neboda Gyöngyi reménykedett abban, hogy kedvese hazatér hozzá, de a kutyás fiatalok rátaláltak a férfi holttestére Gánt közelében 

– adta hírül a Metropol.

November 17-én értesítették Gyöngyit, hogy Ferencet kórházba szállították, mert epilepsziás rohama volt. Miután a férfi állapota javult, úgy döntöttek, hogy már nem szorul kórházi ellátásra, ezért hazamehet. Szombaton reggel értesítették Gyöngyit, hogy hazaszállítják a párját.

A férfi élettársa a Ripostnak korábban elmondta:
– Budapesten dolgozom heti váltásban, ezért amikor én nem vagyok otthon, anyukám szokott ételt vinni neki és odafigyelni rá. Fel is hívtam, hogy elmondjam neki, hogy hazaengedik Ferencet, vigyen át neki ételt.

Gyöngyi édesanyja azonban hívta lányát délután, hogy hiába csengetett, kopogott, Ferenc nem nyitott ajtót.
– Először arra gondoltam, hogy lehet csak alszik. Mondtam is neki, hogy semmi baj, hagyja csak ott az ételt az ajtó előtt, majd észreveszi és beviszi.

Az asszony másnap is elment a lakáshoz, és azt látta, hogy az étel ugyanúgy az ajtó előtt van. Aggódni kezdtek, ezért Gyöngyi megkérte édesanyját, hogy menjen be a lakásba és nézzen körbe. Ekkor kiderült, hogy minden érintetlen, és Ferenc sincs sehol.

– Felhívtam a kórházat, ahol egy nagyon kedves és segítőkész hölgy vette fel a telefont. Elmondta, hogy igen, Ferenccel szombaton elindult a betegszállító haza, ám gondok adódtak, ugyanis Ferenc rágyújtott az autóban, annak ellenére, hogy többször is figyelmeztették és rászóltak, majd állítólag a másik beteggel is összeverekedett – árulta el a portálnak Gyöngyi, aki azt is hozzátette, hogy emiatt élettársát Oroszlányban hagyták.

Ahogyan a Metropol írja, a család bejelentést tett az eltűnésről. A kisbéri rendőrök azonnal megkezdték az eltűnt felkutatását. Gyöngyi a közösségi oldalakra is feltöltötte Ferenc fényképét,  hogy az oroszlányiaktól segítséget kérjen, mert abban a városban látták utoljára. Múlt héten Gyöngyi végül feljelentést is tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt.

– Sajnos, tegnap holtan találták meg Ferencet. Rettenetesen nehezen lehetett megközelíteni a holttestet, körülbelül három kilométerre volt az úttól, én nem is tudtam odamenni hozzá. A lányom és a vejem ment fel azonosítani őt, és majdnem két órába telt, mire le tudták hozni onnan, én csak akkor tudtam megnézni 

– árulta el Gyöngyi a lapnak, amely a családtagoktól megtudta, hogy a férfi az eltűnése után körülbelül még két napot élhetett, ugyanis egy szál ingben találták meg őt az erdőben. Pontosan még nem tudni, mi okozta a férfi halálát, ugyanis a boncolás eredménye egyelőre nem érkezett meg, ám nagy a valószínűsége, hogy halálra fagyott - írja a kemma.hu.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában