Krimi

2023.11.14. 18:50

Örjöngenek a tulajdonosok: leadták értékesítésre a kocsikat, az autók nyom nélkül eltűntek

Az autókereskedő szerint ő is csak áldozat.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: J.AMPHON

Egy panaszos olvasónk kereste meg a boon.hu-t azzal, hogy a Gesztelyben működő egyik autókereskedésbe október 13-án bevitte az egyik nagyobb értékű autóját azért, hogy azt értékesítsék.

Mivel akkor szétnéztem az udvaron és sok nagyobb értékű autó is állt a telepen, gondoltam, jó kezekben van az autóm, így ott hagytam a forgalmival, egy megbízási szerződéssel a kezemben

- részletezte.

Azt is elmondta, hogy október 20-án kapott egy e-mailt a biztosítójától, amiben leírták neki, hogy megszűnt a kötelezője.

„Hívtam egyből a kereskedés tulajdonosát, aki közölte velem, hogy ő az autómat becserélte egy másik kereskedésbe egy nagyobb értékűre, hogy azt majd eladja és abból fizet ki. Természetesen ebből nem lett semmi, innentől ment a hitegetés” – panaszolta.

Azt is részletezte, hogy közben megtalálták az autóját egy miskolci kereskedésben, de állítása szerint mélyen ár alatt - írja a boon.hu.

„Egy ismerősöm rá tudott keresni, hogy már nincs a nevemen az autó, miközben a törzskönyv és a pótkulcs nálam volt, és sem biankó, sem rendes adásvételi szerződést nem írtam alá” – hangsúlyozta panaszosunk.

Egyből feljelentést tett a rendőrségen, majd később a gépjárművét lefoglalták, de állítása szerint azóta nincs előrelépés az ügyben.

Egyre több a károsult

A közösségi médián keresztül egy csoport is alakult, ahol a károsultak írják le az eseteiket a kereskedéssel kapcsolatban. Volt, aki azt osztotta meg, hogy a komplett autója minden nyom nélkül eltűnt, de volt olyan is, aki azt írta, hogy folyamatosan hitegetik. Olyan károsult is írt, aki már több hete vár a pénzére, de nem kapja meg. Valaki pedig azt állítja, hogy kifizetett egy autót, de nem kapta meg.

A tulajdonos tiltakozik

A boon.hu felkereste Felkerestük az ominózus autókereskedést, amelynek a telephelyéről időközben eltűnt az összes autó. A cég nyilvánosan elérhető telefonszámát hívtuk, amelyet a tulajdonos vett fel. Ő portálunknak cáfolta a híreszteléseket:

Természetesen tudok az ügyről, én is sértett vagyok az eljárásban és ez egy rágalom, amivel engem illetnek

Az ügyvédemmel mindent intézünk és elérhetőek vagyunk, nincs szó semmilyen több milliós csalásról – mondta.

Sikkasztás miatt nyomoznak

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányságon azt mondták, sikkasztás gyanújával indult eljárás, a nyomozás érdekeire hivatkozva későbbre ígértek bővebb tájékoztatást, amint válaszolnak közöljük.

 

 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában