Krimi

2023.09.19. 12:52

Borzalmas videón az M3-ason történt halálos baleset

A Magyar Koncessziós Infrastruktúra-Fejlesztő (MKIF) Zrt. tett közzé egy videót a halálos tömegbalesetről, amely még szeptember elején történt az M3-as autópályán.

Öt autó ütközött össze az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán Gyöngyös térségében szeptember 3-án. A baleset egyik oka az volt, hogy az esőzés miatt nagyon rosszak voltak a látási viszonyok, és torlódás alakult ki, amelyben az autók egymást kerülgették.

Először két autó koccant össze a belső sávban, amitől még jobban feltorlódott a kocsisor. Akkor érkezett nagy sebességgel egy terepjáró, amely megpróbálta kikerülni a feltorlódott autókat, de ehelyett végül nekiütközött az előtte lévőknek. A baleset halálos áldozata egy 70 éves férfi volt.

Halálos balesetről készült felvételt, kegyeleti okokból soha nem adunk közre - de az, ami szeptember 3-án az M3-on történt, nem hagyott nyugodni minket.

 

Ez a halálos baleset ugyanis, – a felvételek alapján – odafigyeléssel elkerülhető lett volna.

 

A szakértők szerint a baleset megelőzhető lett volna. „Ami szeptember 3-án történt, az nagyon elgondolkodtatott bennünket, ugyanis nagyon sok olyan esemény előzte meg a balesetet, amelyből azt gondoljuk, hogy lehet tanulni” – mondta erről a Tényeknek Szimicsku László, a videót közzétevő MKIF Zrt. munkatársa.

Sokan nem tartották be a követési távolságot, többen is világítás nélkül autóztak, ami az esős időben különösen veszélyes, voltak, akik nem használták az indexet, erőszakosan váltottak sávot, vagy hirtelen álltak meg. Az esős idő indokolta volna a sebességcsökkentést is. Ha jobban figyelnek az autósok, el lehetett volna kerülni az ütközést.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában