Hulladékfelmérés

2023.09.30. 09:00

A magyar háztartások egyre kevesebb élelmiszert pazarolnak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) negyedik alkalommal elvégzett hulladékfelmérése szerint a magyar háztartásokban 2016 óta 27 százalékkal csökkent az élelmiszerpazarlás.

MW

Illusztráció

Forrás: Világgazdaság

Fotó: Kallus György

A rekord számú, több mint 500 háztartás részvételével lezajlott mérés eredményei azt mutatják, leggyakrabban továbbra is az ételmaradékok, a zöldségek és a gyümölcsök, valamint a pékáruk kerülnek feleslegesen a szemétbe – közölte a Nébih az MTI-nek küldött keddi közleményében.

A tájékoztatás szerint a Nébih a Maradék nélkül programjában 2016 óta méri európai uniós módszertan alapján az élelmiszerhulladékok mennyiségét, a tényleges pazarlás 2016-ban az összes élelmiszerhulladék mintegy fele, 33,1 kilogramm volt. 

A feleslegesen kidobott élelmiszerek mennyisége a program indulása óta 24 kilogrammra mérséklődött, amely 27 százalékos csökkenést jelent.

A közleményben kifejtették, jelentős csökkenést mértek a pékáruknál, 6 év alatt csaknem 60 százalékkal csökkent a fejenkénti éves pazarlás a kenyér, a kifli és a zsemle esetében. 

Az eredmények szerint a készételekkel is tudatosabban bánnak a magyarok, ugyanis ebben a kategóriában csaknem 25 százalékot sikerült lefaragni a pazarlásból. 

A javuló eredmények ellenére továbbra is a készételek vezetik a legnagyobb mértékben elpazarolt élelmiszerek toplistáját (10,06 kg/fő/év), ezt követik a friss zöldségek és gyümölcsök (4,53 kg/fő/év), a pékáruk (2,72 kg/fő/év), majd a tejtermékek (2,10 kg/fő/év).

Évente a magyar háztartások összes élelmiszerpazarlása továbbra is 230 000 tonna, ebből az élelmiszermennyiségből 430 ezer ember tudna jóllakni egy éven keresztül, napi 3 bőséges étkezéssel számolva. Éppen ezért rendkívül lényeges a folyamatos edukáció, amelyben a Nébih Maradék nélkül programjának felületei - weboldal, Facebook, Instagram - is segítenek – hívta fel a figyelmet a hatóság.

A Nébih közleménye szerint szeptember 29-hez, az élelmiszerveszteséggel és -pazarlással kapcsolatos tudatosság nemzetközi napjához közeledve jó hír, hogy a magyarok egyre tudatosabban bánnak az élelmiszerekkel. 

A csökkenés eddigi ütemét tartva 2030-ra Magyarország elérheti az Egyesült Nemzetek Szövetségének (ENSZ) fenntartható fejlődési célját, és felére csökkenne a fogyasztói élelmiszerpazarlás. 

Bizakodásra ad okot, hogy a felmérésben résztvevő háztartások 80 százaléka nyilatkozott úgy, - ha kis mértékben is, de - tudna faragni a kidobott élelmiszerek mennyiségén.

A közleményben kitértek arra, hogy világviszonylatban a háztartásokban keletkező élelmiszerhulladékok a teljes élelmiszerláncban keletkező élelmiszerveszteség 50-60 százalékáért felelősek. 

A háztartásokban keletkező élelmiszerhulladék 25 százaléka került a komposztra. 

Az élelmiszerhulladékok környezetbarát kezelése terén további javulásra is van lehetőség, ugyanis az összes élelmiszerhulladék fele komposztálható.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában